Öcsém imádta a női nemet, remekül kijött velük, és a lányok valósággal imádták. Temészetesen Jóanyám és én is. Sokáig bántott, hogy amikor megszületett, én visszacsúsztam a második helyre.
Talán ezért is akartam mindig, mindenben megfelelni és bizonyítani, hogy jobb, értékesebb vagyok. Ma már bánom, szívesen visszacsinálnám, mert sok szép percet keserítettem meg féltékenykedésemmel. De a sors igazságos, visszakaptam mindazt a lányomtól, amit szegény Anyám kiállt tőlem.
Azt ugye mondtam már, hogy drága tesóm nem a szorgalom mintaképe volt, már ami a tanulást illeti, és miután remekül bánt az emberekkel, mindig megtalálta azt, aki kihúzza a csávából, ahova nemtörödömsége, lustasága miatt került.
Egyszer Jóanyám összetalálkozott egy ismerősével a városban. A néni egyszer csak indiszkrét kérdéssel fordult Anyuhoz.
- Mondjad Erzsike, nem a Te fiad volt az, akinek a lányok a buszon írták reggel a házi feladatát?
Mire Jóanyám rezzenéstelen arccal válaszolt:
- A buszon?
- Lányok?
- Az biztosan az én fiam volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése