2015. június 28., vasárnap

Sajttal - kolbásszal töltött cukkini

 Itt a cukkini szezon kezdete. Tudom én, hogy az üzletekben egész évben kapható ez a zöldség, de az a cukkini, nem ez a cukkini. Az igazi, a kertől frissen szedett, az általam nevelt növényen terem. Ennek örömére ma cukkinis minestrone leves készült és a változatosság kedvéért a másodk fogás is cukkinis volt. Gondolkodtam valami süteményen is, de végre sikerült leadnom egy kilót, így a sütiről gyorsan lebeszéltem magam, pedig egy cukkinis kevert még ideillő lett volna.
Hozzávalók: kb 30 cm-es cukkini, fél zsemle beáztatva, sajt kb, 6 dkg reszelve (nekem most egy szelet lapkasajt, 2 dkg  márványsajt, és 3 dkg füstölt sajt volt itthon), hagyma, olaj, egy tojás, 5 dkg kolbász,  petrezselyem, kapor, zsálya -aprítva, só, két kanálnyi túró, tejföl - diszíteni
 A cukkinit kettévágtam, magját kiszedtem, és alaposan besózva hagytam állni. A hagymát kevés zsiradékon üvegesre pároltam, hozzáadtam a felaprított zsályát,kaprot, petrezselymet. Kicsit megfuttattam az olajon, majd vegyítettem a kinyomkodott zsemlével, kolbásszal, tojással és belekevertem a sajtokat és a túrót. Sóztam, borsoztam . A cukkiniből kiöntöttem a levet, amit a sótól engedett és megtöltöttem. Kizsírozott tepsiben, fólia alatt, kétszáz fokos sütőben alsó lángon negyven percet sütöttem, majd fólia nélkül még tíz percet, hogy kissé piruljon. Köretet sem kíván ez az étel, pedig én eléggé szénhidrát mániás vagyok.

2015. június 9., kedd

Nyári spagetti

Ma ismét gyorsan kellett ebédet főznöm. - és mikor nem?:) - Így tehát valami tészta mellett döntöttem. Egyrészt mert szeretem, másrészt gyorsan megvan, és nem utolsó az sem, hogy felhasználhatom a maradékokat, így minden alkalommal más és más ízekben tobzódhatok. Ma egy darabka száradó félben lévő kéksajt adta az ihletet.

Hozzávalók: kéksajt kb 3 dkg, 1 szelet szalonna kb 2 dkg, 1 újhagyma, 2 levél zsálya, 3 levél lestyán, fél dl tej, só, bors, chilipehely, spagetti

A tésztát feltettem főni. Kevés zsíron megfuttattam az apróra vágott szalonnát, beledobtam a chili pelyhet, borsot, sót. Felöntöttem a tejjel és belekevertem az apróra vágott sajtot és megolvasztottam.
Összekevertem a tésztával, majd ízesítettem felkarikázott újhaymával, aprított paradicsommal és a zöldfűszerekkel.

2015. április 24., péntek

Kelt, avagy zalaiasan kött rétes

 Itt vannak az unokák, így délutánonként szükség van valami rágcsálni valóra, mert a vett rágnivalók szerintem nem igazán gyerekbarát ételek. Így esett a választásom ma a kelt rétesre, azért  is, mert Édesanyám már nagyon emlegette, lévén 83 éves, így a rétesdagasztás már nem igazán az ő kezeinek való.
2 dl langyos tejben felfuttattam fél friss élesztőt. Majd hozzáadtam egy csipet sót, 40 dkg lisztet, 1 tojást és alaposan kidolgoztattam kedvenc masinámmal. Az alaposan az kb. 15 perces dagasztást jenetett, míg a tészta igazán selymesen fénylő nem lett. Állagában egy árnyalattal keményebb, mint a nokedlitészta. Gyúrótáblára borítottam, és 2 gömböcöt gyúrtam belőle, majd a bucik tetejét kissé megkentem olajjal, leborítottam  1-1 műanyag tállal és hagytam kelni. Mikor duplájukra nőttek a bucik, akkor egy abroszt megliszteztem - a dédnagymamám kedven háziszőttes rétesnyújtó abrosza - és elkezdtem nyújtani a rétest. Szerencsém volt, mindkettő szépen nyúlt.
Töltelék: Egy nagy doboz tejföl, 1 tojás, 1 evőkanál olaj alaposan elkeverve
A kinyújtott rétest megszórtam kevés kristálycukorral, majd meglocsoltam olajjal, és rákentem a töltelék felét. az abrosz segítségével felcsavartam, majd kicsit húztam rajt, hogy hosszabb legyen és kiolajozott tepsibe tekertem. Ugyanezt követtem el a másik adag tésztával is. A megmaradt tölteléket rákentem a rétesre és előmelegített 180 fokos sütőben , légkeveréssel 15 perc alatt pirosra, ropogósra sült.  Porcukorral meghintve tálaljuk. Legjobb frissen, langyosan fogyasztani. Külön előnye, hogy mikróban melegítve majdnem olyan finom, mint frissen.

2015. április 19., vasárnap

Paradicsomos húsgombóc spagettivel

 Ma ismét olyan ebédet akartam készíteni, amivel előre láthatóan sikert aratok az unokáknál. Így esett a választásom egy Jamie-nél látott ételre. Valóban sikerem lett, de az unokáknak a húsgombócnál sokkal jobban ízlett a paradicsomos spagetti, így a gombócot testvériesen megetették a Dédivel és velem.
Hozzávalók: Gombóc: 25 dkg darált marhahús, fél fej apróra vágott vöröshagyma, késhegynyi fokhagyma, só, bors, 1 tojás, fél áztatott zsemle - alaposan kinyomva, oreganó
A hozzávalókat alaposan összegyúrtam, majd golflabdányi gombócokat készítettem belőle és grill fokozaton 20 percet sütöttem.
Szósz: 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál lisz, olaj, paradicsomlé -7 dl saját, só, bors, oreganó, zellerlevél
A cukrot, lisztet, fűszereket olajon megpirítottam, majd felengedtem a paradicsomlével.Lassú tűzön besűrítettem, majd tíz percre beleraktam a megsült gombócokat.

Spagettit fogkeményre főztem. Lestyán levéllel diszítettem tálaláskor

2015. március 3., kedd

Diós-lekváros kalácsforgó



A neten láttam hasonlót, mákos töltelékkel, és olyannyira megtetszett, hogy  menten ki is próbáltam.
Nagyon egyszerű, látványos, finom - tehát többször elő fogom adni, valószínüleg sós változatban is.
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 csomag szárított élesztő, 2 dl tej, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál cukor - ebből legközelebb kicsit többet teszek - fél tojás - a másik felével megkentem.
Töltelék: 2 kanál cukor, 2 kanál őrölt dió, 4 kanálnyi lekvár - nálam most japán szilvából készült volt.
A tészta hozzávalóit bekészítettem kedvenc masinámba és hagytam, hogy jó 15 percig dagassza azt, majd mivel szép napos idő volt, kitettem az ablakba megkelni. Volt bőven ideje, mivel Martin unokám érkezett látogatóba, így a Mama nem ért rá a sütivel foglalkozni. Jó másfél óra múlva kicsit átgyúrtam és 5 darabra osztottam, az egyik kicsit nagyobb, az lesz a tészta teteje.
Kerek formára sodortam mindegyiket - nem lett tökéletes a kör, de ez nem zavart. Rétegeztem őket, tészta, dió, tészta, lekvár, tészta dió, tészta, lekvár. Az utolsó tésztát nagyobbra sodortam, leterítettem a "tornyot" és a felesleget behajtogattam a tészta alá. Középre raktam egy poharat - ennyire nem kellett volna megnyomni, mert kiszakadt a tészta - és pizza szeletelővel 16 részre vágtam a tésztát, és mindegyiket 2-szer megcsavartam - egy irányban. Megkentem a tojással és hagytam kicsit kelni.
Előmelegített 180 fokos , légkeveréses sütőben 25 perc alatt készült el.