2012. február 29., szerda

Gőzgombóc szilvalekvárral, mákkal

Amikor a gyerekeim még kicsik voltak, néha lehetett kapni mélyhűtött gőzgombócot, és olyankor megleptem kis családomat az újfajta nyalánksággal. Ahogy teltek az évek meg is feledkeztem erről az ételről, pedig anno mindnyájan szerettük. Pár napja Vali barátnőmnél jártam, és nála ismételten megkóstolhattam ifjúkorom egyik különlegességét. Gyorsan el is kértem a receptet, meg a fortélyokat, és ma délután már nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és meg alkottam a saját gőzgombócomat.A legnehezebb, legbonyolultabb feladat a megfelelő gőzölő instrumentum megalkotása volt. Ki kellett pakolnom az egész konyhaszekrényt, mire találtam két olyan lábast, amiket biztonságosan egymásra borítva pontosan fedik egymást. Ez után már csak a konyharuha megfelelő módon való felkötözése volt hátra. Ne lógjon bele a vízbe, legyen egy kis mélyedése, elég szoros legyen, hogy a gombócok súlyát megtartsa, és ami a legfontosabb, vissza kell hajtani a lelógó sarkokat, nehogy felgyulladjon a ház.
Hozzávalók 16 db gombóckához (öklömnyi lesz készen)
40 dkg sima liszt, 5 dkg olvasztott vaj, 2 evőkanálnyi olaj, 3 kanál cukor,1,5 dl tej, 1dkg friss élesztő, 1 tojás - én most csak a sárgáját és a fehérje felét használtam, mert a többi fehérje kell az esti házi arcpakolásomhoz.
Az élesztőt felfuttatjuk a tejben, és a hozzávalókból az olaj kivételével kalács lágyságú tésztát gyúrunk. Amikor már meguntuk dagasztani a tésztát akkor az olajat a tenyerünkbe öntve dagasztjuk tovább, így tökéletesen lemegy a kezünkről, tál oldaláról a tészta, és csodásan selymes lesz. Édesanyám mindig így csinálja a kalácsot.
A tésztát kelesztjük kb. duplájára. Én most a sütőben követtem ezt el, mert a konyha hőmérséklete nem kelttésztához volt méretezve.
Amikor megkelt, kb fél cm vastagra sodorjuk és kiszaggatjuk. Én most egy Colás pohárral tettem. A köröcskéket kicsit kinyújtottam és 1-1 kanálnyi szilvalekvárt tettem a közepébe. Ügyesen összehajtogatjuk, és kelesztjük. Forró víz felett gőzöljük 15-18 percig. Vajjal megfuttatva cukros mákkal tálaltam.


2012. február 7., kedd

Mazsolás, aszalt gyümölcsös kuglóf

A múltkori sikeres alkotásom után ismét sütéshez fogtam. A lányom ugyanis azzal legyezgette a hiúságom, hogy esténként szívesen eszik egy -egy szelet kuglófot a teához.
30 dkg liszt, 1 zacskó sütőpor, 1 zacskó vaníliás cukor, 15 dkg cukor, maréknyi mazsola,aszalt szilva, sárgabarack. Másfél dl tej, 10 dkg olvasztott margarin, 3 tojás, fel dl olaj, 1 kanálnyi rózsavíz, pár csepp rumaroma.
A hozzávalókat összekeverjük és kivajazott formában, előmelegített sütőben 45 percig sütjük.

Tejszínes csirke capribogyóval

Imádom a tejszínes , szószos dolgokat, így nem csoda, hogy most is az jutott eszembe. 1 fej vöröshagymát nagyobb kockákra vágtam, majd olíva olajon megdinszteltem. Hozzáadtam a felkockázott csirkehúst, és addig kevergettem, míg a hús kifehéredett. Ekkor fűszerezni kezdtem a mediterránium jegyében. Egy kis ág rozmaringot felaprítottam, majd apróra vágtam egy teáskanálnyi capribogyót is. Alaposan megszórtam borssal, oregánóval. Adagoltam bele fekete olajbogyót és ecetes olajban eltett - Édesanyám alkotása - csípős almapaprikát, valamint fél doboz kukoricát. Felöntöttem egy doboz 20 %-os tejszínnel és készre rotyogtattam.

Téli raguleves

Tél van.Hideg van. Kell a forró leves az embernek, hogy legyen kedve havat lapátolni. Kedvem egyébként a levestől sem lett, legfeljebb energiám.
De vajon milyen levest lehet csinálni télvíz idején? Unom már az úgynevezett tipikus téli leveseket. A kamrában találtam egy kis üveg saját kezűleg eltett zöldbabot - ez meg is adta az alaphangot. A mélyhűtőben kotorászva kezembe akadt egy maroknyi apróhús. Ekkor még arra gondoltam, hogy főzök egy jó "palócz" levest. De aztán kiderült, hogy nincs otthon tejföl - és már kétszer lapátoltam havat főzőcske előtt - így ugrott az ötlet.
No, akkor amit talál leves lesz gondoltam , és alkotni kezdtem.
Megtisztítottam 1 sárga és 1 fehérrépát, 1 db krumplit, 1 kis fej vöröshagymát .A felaprított hagymát kevés olajon feltettem párolódni. Utána hajítottam a húst, mert még kissé fagyos volt, valamint a felkockázott répákat és krumplit. Őrölt bors és köménnyel fűszereztem, sóztam.
Mikor puhára párolódottnak minősítettem a hozzávalókat, kevés piros paprikával szórtam meg, valamint felöntöttem vízzel. Beledobtam a leszűrt, átmosott zöldbabot és lassú tűzön készre főztem.

2012. február 1., szerda

Csülkös gyöngybab leves,meggyes tejszínes palacsintával

Hideg van. Ilyenkor valami tartalmas ételre vágyik az ember. Így jutott eszembe, hogy bablevest kéne főznöm. Ha már ilyen, nem igazán könnyűnek nevezett lesz a leves, ahhoz valami tészta illik.Mivel egyedül élek, és 2-3 szem akármit nem lehet sütni, így jutott eszembe a palacsinta.
A szomszédasszonyomnak tegnap este megemlítettem, hogy babot készülök főzni, így rögtön hozta is a maréknyi babot, oly kedvesen, hogy sértődés nélkül nem lehetett visszautasítani. Megsérteni meg egyáltalán nem állt szándékomban. Anno nagyanyáméknál kőbe vésett volt, hogy milyen bab ételt milyen babból kell főzni. A habart- tehát fehér illetve fehéres színű levesek, főzelékek csakis fehér, a rántásos, paprikásak csakis tarkababból készülhettek. No, én nem vagyok ennyire vaskalapos, különben is, ajándék babnak ne nézd a színét!
A babot előző este beáztattam, mert Blanka néni nem tudta eldönteni, hogy most az idei, vagy a magnak eltett tavalyi zsákba nyúlt bele.
A beáztatott babot hideg vízben feltettem főni, adtam hozzá 1 db babérlevelet, sárga és fehérrépát karikára vágva, fokhagymát, vöröshagymát apróra szeletelve, sót, köményt, borsot és egy kis szódabikarbónát- a bab kétséges korára tekintettel. Mikor a bab majdnem megfőtt beleaprítottam a főtt csülköt és egy kis marék csipedettet. Kissé sötétebb fokhagymás vöröshagymás rántással rántottam be kissé csípősebb pirospaprikával.
Második fogásnak palacsinta készült 1 tojásból. Itt talán a töltelék érdekes. Meggy lekvárt akartam enni, de nem kapcsoltam villanyt a spájzban, így rumban eltett magozott meggyet hoztam ki a kamrából. Gondoltam: Ez az Isten keze. Így a lecsöpögtetett meggy mellé kanalaztam egy kis tejszínhabot és nagyon különleges palacsinta kerekedett.