2013. július 28., vasárnap

Tejfölben sült currys csirke


Hiába no, nagy a meleg, étvágya senkinek sincs, illetve nagyobb az ember szeme, mint a szája.
Tehát bepácoltam egy csomó húst - és maradt még három darab, amit tegnap nem készítettem el.
Ma tehát fel kellett használnom, mert ellenkező esetben már dobhatnám is ki - ill. adhatnám a kutyának - de erre nem visz rá az én takarékos lelkem. Tehát meleg ide, meleg oda, ismét főztem.

Hozzávalók:
3 db előrepácolt csirke felsőcomb
1 fej hagyma
újjnyi reszelt gyömbér
teáskanálnyi currypor
1,5 dl joghurt
1,5 dl tejföl
ha szükséges - só
A husokra  kevés olajon kérget sütöttem, majd hozzáadtam a reszelt gyömbért, valamint a nagyon apróra vágott vöröshagymát. Kicsit pirítottam, és megszórtam egy csapottkanálnyi liszttel. Majd ráöntöttem 1 kispohárnyi joghurtot, és ugyanannyi tejfölt, simára kevertem.
Megszórtam a curryvel, sóztam és hagytam békésen rotyogni kis lángon. Kukoricás, borsós rízs készült köretnek az idei első csemegekukoricából.

Ebéd a fűszerek nevében - (sült csirke, tepsis krumpli, uborkasaláta)





Nyár van. A grillezés, a friss fűszerek ideje. No, ennek jegyében készült az én ebédem is. Hiába mondták az időjósok, hogy embertelen meleg jön, én arra gondoltam, hogy az árnyékot adó fák alatt elfogadható lesz az idő, és grillezhetünk egyet. Ezért bepácoltam pár csirke felsőcombot.
Pác: olaj, egy fej vöröshagyma nagyon apróra összevágva, fokhagyma, őrölt fűszerek: bors, koriander, kömény, kevés pirospaprika, oregano, kakukkfű és biztos, ami ziher még egy kis grillfűszer is, nehogy kimaradjon valami, só.
Ebben a pácban lubickoltak a combikák a hűtőben pár napot.


 Aztán jött a negyven fok, és úgy gondoltam álljon ki grillezni a harapós nyúl. Gyorsan kiolajozott tepsibe raktam,fóliába burkoltam  és sütőbe vele. Félidőben megkentem a pác maradékával, lekaptam róla a fóliát és ropogós pirosra sütöttem.


Tepsis krumpli: Könnyen vagyok, hisz  a zöldségeket nem három órán, hanem három percen belül dolgozom fel. A krumplit körömkefével tisztítottam, majd hasábokra vágtam. tepsibe szórtam. Kevés olajjal meglocsoltam, meghintettem sóval, borssal, őrölt köménnyel, kevés oreganoval, kakukkfűvel.
Összeforgattam, fólia alatt, majd anélkül ropogósra sütöttem. 

Miután két tepsim volt, de csak egy sütőm, így  egymásra raktam a tepsiket és cserélgettem őket.

Uborkasaláta, ahogy én szeretem: az unorka is saját termés, tehát mikor a tisztításhoz fogtam hámozáskor még gyöngyözött annyira friss volt.
A meghámozott uborkát felszeleteltem, sóztam és hozzáadtam két gerezd fokhagymát. Hagytam állni.
Ecetből, sóból, cukorból és vízből kellemes öntetet készítettem, ebbe raktam át a kicsavart uborkát, majd a tálat betettem  a hűtőbe. Fogyasztás előtt leszűrtem a levet és egy doboz tejfölt kevertem bele. Piros paprikával megszórtam.



2013. július 27., szombat

Jókai bableves - ahogy én főzöm


Ma a nagy meleg ellenére is ezt a nem igazán nyárias levest készítettem. Már hónapok óta vár a hűtőben egy darab valódi, házillag pácolt és füstölt combdarab, valamint a mélyhűtőben is árválkodott még néhány adag tavalyi fejtett bab, azt is fel kellett használni, hisz lassan szedhető az ezévi termés, és kell a hely. Miután a múltkori brassóim sikert aratott - menyem szerint "istenkirály" lett, most ezt  a levest is fenomenálisra akartam készíteni. 
HOZZÁVALÓK:
20 dkg füstölt hús- ha nincs akkor egy füstölthús kocka- úgyis csak az íze miatt kell
1 pár debreceni lehúztam a bőrét, félbevágtam és felszeleteltem
3 db sárgarépa karikára vágva
2 db fehérrépa
2 gerezd fokhagyma
1 db vöröshagyma
kb fél kg fejtet bab
olaj
2 db babérlevél
zöldfűszerek
Kis családom nem szereti ha zöldek úszkálnak a levesben, így kicsit trükköztem.

A füstölthúst hideg vízben feltettem főni zellerzölddel, lestyán levéllel, hagymaszárral.
Mikor a hús puhára főtt, jöhetett a következő lépés.
Kevés olajon megfuttattam a debreceni karikákat, majd beledobtam a sárga és fehérrépát, és megvártam, míg kissé karamellizálódik. Felengedtem kevés vízzel, hisz elvégre még a füstölt hús levét is bele akartam önteni, majd amikor felforrt, beledobtam a mélyhűtőből kivett fejtett babot, valamint 2 babérlevelet.
Beleszűrtem a sonkalevet és hagytam főni. Mikor már majdnem kész volt, beledobtam egy maréknyi csipedettet. Fokhagymás,vöröshagymást rántást készítettem, amit a szokottnál kicsit barnábbra pirítottam - mert nagyanyám szerint a babhoz így illik. Pár percig forraltam,és tálaltam.Sikere volt. Só most nem került bele, mert elég sós volt a füstölthús, de alapból kéne az ételbe.


Gyors Gesztenyetorta



Elhatároztam, hogy mivel már három unokás nagymama vagyok- és remélem, még lesz egypár - megtanulok sütni. Elvégre milyen nagymama az olyan nagymama, akinek nincs mindig valami süti a szekrényében, ha jön valamelyik unoka. No, szaladtam is az elhatározással - este 7-kor -kedvenc Vali barátnőmhöz, aki profi cukrász, hogy én most tortát akarok, de azonnal. Rögtön le is lomboztak, hogy ez azért nem megy olyan gyorsan, hisz vannak technikai korlátai a dolognak, de kaptam egy receptet, amit "nem lehet elrontani". Mit mondjak ? Lehet. Ha nem is rontottam el, de ennek ellenére másnap megállapította a barátnőm, hogy az övének " nem egészen ilyen állagú szokott lenni a tésztája". Hiába no, fogalmazni tudni kell.


Elronthatatlan alaptészta:
12 kanál lisz (25 dkg)
9 kanál cukor (18 dkg
2 egész tojás
1/2 sütőpor
1 dl tej
1 dl olaj
A tejet, olajat tojásokat a cukorral jól kikeverjük, majd beleöntjük a sütőporral elkevert lisztet.Sütőpapírral kibélelt, előmelegített sütőben kb.20 percet sütjük. Tűpróba.
Miután elmeséltem, hogy én milyen sorrendben kevertem össze a hozzávalókat, rögtön ki is derült, hogy az eltérő állag oka az volt, hogy én a lisztbe kevertem a cukrot . De legalább most ezt is megtanultam.
Alapkrém: megfőzzük a pudingot a zacskón lévő utasítás szerint + 1 kanál liszt.Mikor besűrűsödik adunk hozzá pár deka vajat, vagy margarint.Elkeverjük és lefedjük.
Mindent kihűtünk.
Én idáig tegnap este jutottam el.
Mai teendők.
A pudingot alaposan elkeverjük szobahőmérséklető vajjal, majd gesztenyemasszával.Adunk hozzá rumaromát. és megkenjuk a kettévágott tortát. A maradék krémmel a tetejét díszítjük.
Egy kevés kakaóval dobtuk még fel.
Az alaptészta remekül felhasználható "dobálós" sütihez, nem süllyed le benne a gyümölcs.
Az alapkrém bármilyen ízesítéssel variálható.

2013. július 11., csütörtök

Brassói aprópecsenye

A nyaraló ifjúságot és finoman szólva is ragadozó fiamat vártam vissza egy kis brassóival. Érzésem szerint nagyon jól sikerült. Megették, tehát biztos nekik is bejött:P



Brassói aprópecsenye
Hozzávalók:
2 ökölnyi vöröshagyma pépesre darálva
3 nagy gerezd fokhagyma pépesre darálva
1,3 kg hús (sertés comb) kockára vágva
1 púpos ek sertés zsír
4 szelet bacon kockára vágva
1 tk majoranna
1 kk őrölt bors
A zsírban megfuttatjuk az apróra vágott vacon szalonnát, addig pirítjuk, amíg ropogós nem lett. Ezután rádobjuk az apróra vágott húst és nagy lángon pirítjuk, 10-12 percig folyamatosan forgatva.  Beletesszük a darált hagymákat, sózzuk, fűszerezzük és fedő alatt főzve, meg-megkeverve puhára főzzük. Ha a hús nem engedne elég vizet, akkor kevés vízzel higíthatjuk. Frissen sült kockára vágott krumplival összekeverve tálaljuk.

2013. július 4., csütörtök

Palócleves


A nálam nyaraló menyem és unokáim ebédjeként készült. Kooprodukcióban adtuk elő a mai ebédet, mert a pogácsát menyem sütötte. 


Palócleves
A babot feltesszük sóval és a teatojásba rejtett fűszernővényekkel (1 ág kapor,Lestyán, zellerlevél, zöldséglevél) főzni. Másik lábosban hosszú lére eresztett pörköltet készítünk, úgy hogy a hagymát pépesre darálva adjuk hozzá. Amikor a zöldbab és a pörkölt is puha volt, akkor összeöntjük a kettőt. Tejföllel elkevert liszttel behabarjuk,apróra vágott zöldségzöldjével (kevés csípős paprikakrémmel) megszórva tálaljuk.