Haj-haj- hajdanán 11.

Ma a bankban valószínűleg a nyári október okán mindenki panaszkodott, többek között egy kamaszokat nevelő anyuka is. Nem győzte sorolni sérelmeit, amelyek között a visszatérő panasz a gyermekeitől eltűrt verbális inzultus volt.

Erről eszembe jutott saját gyermekeim kamaszkora. Az óvónéni által agyon neveltnek minősített lányomra nem volt jellemző a vissza beszéd, a fiam viszont tűzön - vízen keresztül ragaszkodott saját elképzeléséhez - anyja fia, - azóta sem változott. Így aztán mondanom sem kell, hogy nemhogy szó párbajt, hanem szabályos érv háborút szoktunk folytatni egymással. Egyik ilyen kimerítő és természetesen meddő vita után kissé sértetten fordultam gyermekemhez.

- Mondd kicsim , mért veszekszel velem folyton?!

- Mert veled olyan egyszerű kibékülni! - adta meg a frappáns választ fiacskám.

Haj -haj -hajdanán..10

Itt a tavasz! Ha eddig még nem vette volna észre valaki. A tavasz viszont magával hozza a fűnyírást is, ami, mint tudjuk kimondottan férfimunka. No, a fűnyírás, mint annyi más dolog is a családunkban, nem olyan egyszerű dolog, mint első nekifutásra látszik. Van két selyemakácfa az udvarunkban, olyanok, mint apa és fia. Senki el nem hinné, hogy testvérek. Egy hüvelyből szedtem ki a magokat és nevelgettem cserépben, majd az udvaron őket, csak az egyik fácska kicsit szerencsésebb volt a másiknál. A szerencsétlenebb fácska, hol letörött, hol ráléptünk, hol pedig lekaszáltuk. Így aztán kissé csökött lett, de mi nagyon szerettük és külön figyelmet fordítottunk rá - különös tekintettel a fűnyírásra.

Történt egyszer, hogy kicsi fiam megállapította, hogy a ideje vagyon a fűnyírásnak, és míg én a konyhában foglalatoskodtam, ő szorgalmasan berregett a fűnyíróval.Egyszer csak hallom, hogy megáll a fűnyíró, és kicsi fiam kiabál, hogy menjek ki hozzá. Természetesen hagytam csapot - papot ,és robogtam gyermekemhez, aki a fűnyíróra támaszkodva úgy nézegetett körül az udvaron, mint aki nagyon keres valamit, majd miután problémája nem oldódott meg, hozzám fordult felvilágosításért.

- Mondjad Anya, hol is van az a fácska, amire vigyázni kell?

Körülnéztem, és meglátván hol áll a fűnyíró nagy levegőt véve, szemrebbenés nélkül, komoly képpel válaszoltam.

- Kisfiam, ha odébbtolod a fűnyírót, azonnal megmutatom!

Egymásra néztünk, és és kirobbant belőlünk a röhögés.

A kis fa, hála az égnek,ezúttal is szívósnak bizonyult és azóta is disze kertünknek.

Haj - haj - hajdanán 9.

Egy anyának a gyereke a világ közepe, akiért örömmel megtesz mindent, de azért valljuk be, hogy akadnak olyan pillanatok az életünkben, amikor nagyon jó néven vennénk, ha kis családunk néha odaállna a rúd mellé és nem csak a "Fogjuk meg és vigyétek" elvét vallanák.
Egy zűrösebb nap után én is kiakadtam gyermekeimre, mivel hiába ismételgettem nekik az általuk már gondolom halálra unt "Nem cselédnek szerződtem" című monologomat, a fülük botját sem mozdították rá.
Erre elkezdtem sorolni mindazt a teendőt, amit véleményem szerint nekik kellett volna megcsinálni. Miközben enyhe hisztériával hangomban mondogattam a magamét, lányom dacosan otthagyott, gondolván majd csak megunom, kisfiam viszont végigvárta szemrehányásaimat. Mikor feltettem a szigorúnak szánt , de költőire sikerült kérdést
- Mért mindig nekem kell mindig mindent megcsinálnom?!!!!!!!!!!!!!
Manokám rámnézett, és ártatlan pofival, értetlenkedő hangsúllyal visszakérdezett.
- Hiszen ezért vagy! Nem??????????!!!

Haj-haj-hajdanán 8.

Mostanában a Sprektum tv-n megy egy sorozat, a címe: Segítség gyerekeim vannak! Nézem, nézem a műsort és emlékeimből egyre-másra villannak fel hasonló képek. Mint már említettem, felkészülten, könyvszekrényre való szakkönyvvel ellátva vártam első gyermekem születését. No, az egyik ilyen pedagógiai útmutatóban olvastam, hogy a gyermek legkönnyebben úgy tanítható rendre, rendszerességre, hogy a délutáni és esti lefekvés előtt együtt rakodik a baba és az anyuka. Az első gyereknél még roppant naiv, és hiszékeny az ember lánya! Eljön a délutáni pihenés ideje. Fogom a ruháskosarat, - mert első unoka lévén, csak a toronyórát nem kapta még meg a másféléves leányzó - és naivan gondolom, hogy most aztán megmutatjuk a világnak - mármint én, meg a lányom-, hogy milyen is a tökéletes gyerek. Anyuka tervez, Gyöngyvér végez. Fogom az első játékot, és biztató mosollyal belerakom a kosárba. Lányom rám néz, és én büszkeségtől repeső szivvel gondolom, hogy lám, máris sikerült felkeltenem gyermekemben a vágyat, hogy holnap már magától rakodjon össze. Belerakom a kosárba a második, a harmadik .... a sokadik játékot. Egyre csüggedtebben, mivel a kisasszony rakodási kedve az istennek sem akar megjönni. Négykézláb kúszok - mászok a szőnyegen, kerülgetve a leányzót, mert ha a könyv ezt írta, akkor nálam okasabbak biztosan kipróbálták. - Még ma is hajlandó vagyok elhinni, hogy tapasztalati úton adták a tanácsot, csak a gyerek , aki a próba alanya lehetett, nem az enyém volt. - Már majdnem tele a kosár, mikor a hölgykezdemény jól láthatóan felfigyel ténykedésemre és segítő szándékkal, királynői mozdulattal mutat a hátam mögé:

- Ott is van még!

No, ennyit a pedagógiáról! Ugye nem kell részleteznem, hogy későbbiekben is ki volt az, aki rendet rakott a gyerekszobában?

Haj-haj- hajdanán 7.

Nagy esemény , amikor az ember gyermeke először lépi át az iskola küszöbét. Stressz a szülőnek, aki remeg, hogy hátha görbén néznek szívéről szakadt magzatára, és persze stressz a gyereknek is, aki a csontjaiban érzi, hogy mondhatnak az ősök bármit, vége a felhőtlen gyerekkornak. Hála az égnek vannak igazi anyaszívű pedagógusok is. A lányom kétszeresen is szerencsés volt, mert mindkét tanító nénije szakmájának dísze volt.

Első nap az iskolában. A kapuban szorongó szülők várják csemetéjüket, és persze a beszámolót.

Jön is a lányom, és miután ragyog az arca, rögtön leesik a szívemről az első szikla - nem utáltuk meg az iskolát!Lányom meg sem várja, hogy hazaérjünk, mesélni kezd, csak úgy ömlik belőle a szó. Legjobban Gizi néni rafinált otthonérzet teremtő ötlete tetszik neki.

-Képzeld anya- lelkendezik kislányom - Gizi néni mindenkitől megkérdezte, hogyan szólítja otthon az anyukája, mert Ő is úgy szeretne hívni bennünket.

Erre felkaptam a fejem, mivel gyermekem a nem mindennapi Gyöngyvér nevet kapta a keresztségben, amit ráadásul még csak véletlenül sem használtunk becézett formában.

- Te mit mondtál kicsim, hogy hívunk otthon? - tettem fel a kardinális kérdést.

Gyermekem elémperdül a járdán és büszkén kivágja.

- Csillagom, virágom, bogaram!

Bennem meg kajánul vigyorogva csapdossa a térdét a kisördög, elképzelvén Gizi nénit, felelésre szólítva a lányom.

Haj-haj-hajdanán 6.

A mai történet kolléganőmmel való kooperációs tevékenység során jutott eszembe. Akinek életem során írtam üdvözlőlapot az tapasztalatból tudja, hogy nem épp gyöngybetűimről vagyok nevezetes.Ha nem lenne számítógép, valószínüleg sosem jutottam volna el odáig, hogy naplót írjak. Nos, a bankban összedobtam egy táblázatot, és kértem a kolléganőmet, hogy pár régebbi kimutatásból vigye fel az adatokat. A rögzítés az alábbi forgatókönyv szerint történt. Kolléganő prüntyög a gépen, majd nézi a lapot, aztán közelebb hajol a papírhoz, majd leveszi a szemüvegét és úgy próbálkozik. Pár perc után feladja, odajön és megkérdezi, hogy szerintem melyik hieroglifa mit is jelenthet. Gyorsan megfejtem, elolvasom neki a jegyzetet. Ő visszamegy a helyére és három perc múlva kezdődik az egész előről.

A szituáció azonnal feldobott egy emléket kicsi fiam általános iskolás korából.

Manokám második osztályos. Hazajön az suliból és enyhén szólva, nem épp a lelkesedés hangján közli velem, hogy be kéne mennem Klári nénihez, az angol tanárnőhöz fogadó órára. Miután gyermekem kiváló nyelvérzékkel rendelkezik, és ezt a "tantónénit" még kedveli is, értetlenséggel fogadom azt a megvetést és sértődést, amit amit kihallok a hangjából. Hosszas faggatózás során kiderül, hogy gyermekem elégtelent kapott dolgozatára.

Mint szigorú és következetes anyuka, nyomok egy puszit gyermekem fejebúbjára, és biztosítom róla, hogy csak valami tévedés folytán történhetett meg, hogy nem ötöst kapott - és elbattyogok bájvigyorogni a suliba. Miután lányom is abba az iskolába jár, csak két évfolyammal feljebb, a tantestülettel konszolidált viszonyt ápolunk. Így Klári néni - aki kb velem egyidős - elnézést kérő arckifejezéssel fordul hozzám.

- Tudja kedves anyuka. A Mano angol dolgozata akár ötös is lehetett volna - ha el tudtam volna olvasni!

Haj-haj-hajdanán 5

Gondolom, hogy írásaimból nyilvánvaló, hogy nem én vagyok a világ legkövetkezetesebb és legszigorúbb anyukája. Pedig az elhatározás meg volt bennem. Többféle könyvet is vettem gyermekeim születése előtt, ha esetleg nem lenne elég az, amit a szüleimtől ellestem, vagy amit az ELTE-n tanultam, elvégre pedagógusnak készültem.

A pedagógiáról jutott eszembe a fiam egyik beszólása. Már előre elnézést kérek pedagógus olvasóktól. Több barátja is volt, ahol az egyik szülő pedagógusként dolgozott, és gyermekemnek sokszor volt több, mint kritikus a beszámolója a barátoktól, vagy az iskolából való hazaérkeztekor. Egyszer a következő dicsérettel fejezte be elbeszélését:

- Hát tudod anya, te egész normális vagy, annak ellenére, hogy tanárnak készültél!

Most valljam be, hogy hízott a májam?:)

Haj-haj hajdanán 4

Mint már egy előző bejegyzésemben említettem, adódtak apróbb összeszoktatási gondjaim, amikor megszületett a fiam. Persze volt kellemes oldala is, hogy féltékeny volt a lányom, pl. sosem kellett foglalkoznom azzal, hogy szoptatás után mi legyen a megmaradt tejjel. Lányom alig várta, hogy az öccse befejezze az evést, sőt lehet el is szopta volna előle. Aminek dupla haszna volt, én megmenekültem egy időt rabló tevékenységtől, a lányom pedig közel 3 éves koráig kapott anyatejet, ami meg is látszik, hisz vékonysága ellenére, szinte nem is volt komolyan beteg. De, minden anyai rózsaszín szemüveg ellenére be kellett látnom, hogy néha nagyon hisztis a kisasszony. Volt úgy, hogy télidőben, mikorra felöltöztettem a pólyás és a 2 éves gyerekem, majd magam is kabátra kaptam, idegességemben már csak a térdig érő hóban vettem észre, hogy papucsban indultunk neki a sétával összekötött bevásárlásnak. Nos, egy így indult séta mondanom sem kell, hogy hasonló hangulatban folytatódik. A fiam ordított, a lányom ölbe akart jönni, a végén már lefeküdt a koszos hóba. Mire felcipeltem a babakocsit , a gyerekeket az emeletre, úgy éreztem megbolondulok. A kicsit végre beraktam a kiságyba és vetkőztettem volna a lányomat, akinek persze most jutott eszébe, hogy nem játszotta ki magát a hóban, és hallani sem akart a vetkőzésről. Földhözvágta magát, ordított - végképp kiakadtam.

Szégyen ide, szégyen oda - nem tudtam uralkodni az idegeimen és ruhástól, csizmástól, cseppet sem gyengéden beleraktam a gyereket a hideg vízzel teli fürdőkádba az öblítésre váró ruhák közé.

A lányom egy tizedmásodperc alatt lehiggadt, felállt a kádban, elegánsan lesöpörte magáról a polipként ragaszkodó pelenkákat és lefigymálóan odavágta.

- Na, úgy kell neked! Most aztán még moshatsz is.!!!!!!!!

Haj-haj-hajdanán 3

Életem legboldogabb időszaka az az öt eszetendő volt, amit a gyerekeimmel otthon tölthettem. Így aztán nem véletlen, hogy felszínre kerülő emlékeim ebből az időszakból származnak. Lévén a lányom a családban az első unoka, így mondanom sem kell, hogy elkényeztettük. Olyannyira, hogy amikor minden orvosi tiltás ellenére megszületett az öccse, gyermekem féltékenységét csak szuperlativuszokban lehetett emlegetni. De azt el kell ismernem, hogy volt kitől örökölnie lányomnak ezt az érzelmet, mivel rossznyelvek mesélik saját gyerekkoromból, hogy féltékenységemben gyerekkocsistól indítottam el szegény öcsémet a Zala folyó felé. Hála az égnek semmi baja nem lett, mert csak a baromfiudvarig gurult a kocsi, de nekem az eset után egy darabig nem volt kedvem leülni a fenekemre. Viszont gyermekem erdetiségét értékelnem kellett minden egyes alkalommal, mert kétszer ugyanazt sosem adta elő - hiába a stilus vele születik az emberrel.

Íme az egyik: Én a fürdőszobában mosok, jah akkor még nem volt automata mosogép! Kislányom a szobájukban játszik - vagy én legalábbis úgy tudom. Kisfiam, miután talán 3 hónapos, a kiságyban alszik. Miután lányom úgy tudja, hogy csak isten szeme lát mindent, az anyáé nem, így feláll a kiságy szélére és belekapaszkodva alig 9 kilójával addig rázza, míg szegény öccse felébred, és jogos felháborodásában, hogy legszebb álmából zavarta fel bosszúálló nővérkéje, sírvafakad. Erre a lányom duzzogó pofival, már előre megsértődve azon, hogy most majd ismét az öccse kerül az érdeklődésem középpontjába, utánam jön a fürdőbe és durcás hangon, világfájdalmas tekintettel, tenyérbemászó hangon felelőségre von. - Nem hallod? Bőg a fiad!!!!!!!, és közben látom, ahogy agyában elégedetten cikáznak a gondolatok, no, most megint jól kibabráltam mindkettővel.

Haj-haj-hajdanán 2

Nem tudom, ki hogy van vele, de én mostanában már a falra mászok a különféle "intim" reklámtól. De a tampon reklámról eszembe jutott egy történet, ami megmelengeti szívemet.

A lányom talán 4, a fiam 2 év körüli lehetett. Vásárlás a boltban, araszolgatás a tömegben, és a pénztárnál elhelyezett gondolából a fiam kikapott egy doboz tampont. Mivel, mint tudjuk ebben a korban a zavarbaejtés a legjellemzőbb tulajdonságuk, ezért úgy 100 decibellel suttogva megérdeklődi:

-Anya mi ez?!!!!!!!!!!!!!!!! Én ugye, a feltünést kerülendő, kikapom a kezéből a dobozt, visszarakom a helyére, és próbálom elterelni gyermekem figyelmét. Amit ő természetesen nem hagy - azóta sem sikerül egyszer sem kizökkentenem a bevett iránytól. Ismételten felkapja a dobozt, elvégre van idő, a pénztárnál csigalassúsággal halad a sor. Ismét elhangzik az ominózus kérdés, de mivel az előbb nem kapott választ, így sokkal hangosabban, és természetesen dühösebben. Én meg úgy teszek, mint aki épp valahol máshol jár. Erre a lányom, - aki úgy látszik gátlások híján ura a helyzetnek - nyugodt hangon közli. - Tedd le Mano, semmi érdekes, csak kúp a néniknek, ha fáj a hasuk. Ugye mondanom sem kell, hogy nagy sikert arattunk.

Haj-haj- hajdanán

Az évfordulóknak az a rossz szokásuk, hogy emlékeket hoznak a felszínre. Még az a szerencse, hogy a feneketlen zsákból csak a kellemesek közül válogatunk, elvégre nem hülye az ember lánya, sőt nem is mazohista. Miután életem legszebb eseményei a gyerekeimhez köthetők, így azt hiszem korántsem meglepő, hogy velük kapcsolatos két, a számomra nagyon szívmelengető történet jutott eszembe. Hogy mért pont ez a kettő? Azt nem tudom, de valószínű azért, mert hasonló koruak, - kb 4 évesek voltak mindketten - mikor agyamba vésték szösszenetüket.

Este van. Végre sikerült ágyba imádkoznom csemetéimet, és már rekedtre meséltem magam, de az istennek sem sikerül eltalálnom lányom izlését, hogy ma milyen mesére óhajtja álomra hajtani a fejét. Végül feladom a próbálkozást, és szinte bevallva tehetetlenségemet megkérdezem a durcás csemetét, hogy melyik mesét is óhajtja hallanni. Gyermekem felcsillanó szemmel vágja rá: A Géza malacosat! Kétségbesetten futtatom végig memoriámban a mesék könyvtár címjegyzékét, ott többféle malacot találok, de Géza malac egy szál sem leledzik. Végső kétségbeesésemben, - meg, hogy romló emlékezetemet palástoljam - megtalálom a mentőövet.

Kezdd el mesélni kicsim, - szólok- aztán majd én folytatom. Gyermekem megkönnyebbülve, hogy végre elérte célját elkezdi: Bóbita, bóbita táncol szárnyati-Gézamalacra..............

Kirándulás a fővárosba. Miután már gyermekeim születése előtt elhatároztam, hogy minimum polihisztorokat nevelek belőlük, így természetes, hogy nem maradhat ki a kultúra sem a programból. Így jutottunk el a Nemzeti Galériába, ahol a termeket járva, szobrokat nézegetve ismertetem kivonatosan és meseszerűen hazánk minden, csak nem mesés történelmét. Így jutunk el Szervátiusz Tibor: A tüzes trón című szobrához. Fiamat mintha megbabonázták volna, lecövekelt az alkotás elött. Szerintem a művész a legmesszebbmenőkig elégedett lehetett az elért hatással, sőt a legvérmesebb álmaiban sem reménykedett ilyen reakcióban. A fiam megtekinti a szobrot jobbról, majd balról és felteszi az agyában zakatoló kérdést. -Mért vág ilyen csúnya képet a bácsi? Erre jöhet a mese a parasztháborúról, majd az azt követő kivégzésről és annak borzalmas módjáról. A fiam pillanatok alatt szelektálja az őt nem érdeklő információkat, majd azonnal visszatér az eredeti problámára. - Ha olyan forró volt a trón, hogy ilyen rémes képet vág, akkor mért nem szállt le róla??????!!!!!