A mai történet kolléganőmmel való kooperációs tevékenység során jutott eszembe. Akinek életem során írtam üdvözlőlapot az tapasztalatból tudja, hogy nem épp gyöngybetűimről vagyok nevezetes.Ha nem lenne számítógép, valószínüleg sosem jutottam volna el odáig, hogy naplót írjak. Nos, a bankban összedobtam egy táblázatot, és kértem a kolléganőmet, hogy pár régebbi kimutatásból vigye fel az adatokat. A rögzítés az alábbi forgatókönyv szerint történt. Kolléganő prüntyög a gépen, majd nézi a lapot, aztán közelebb hajol a papírhoz, majd leveszi a szemüvegét és úgy próbálkozik. Pár perc után feladja, odajön és megkérdezi, hogy szerintem melyik hieroglifa mit is jelenthet. Gyorsan megfejtem, elolvasom neki a jegyzetet. Ő visszamegy a helyére és három perc múlva kezdődik az egész előről.
A szituáció azonnal feldobott egy emléket kicsi fiam általános iskolás korából.
Mint szigorú és következetes anyuka, nyomok egy puszit gyermekem fejebúbjára, és biztosítom róla, hogy csak valami tévedés folytán történhetett meg, hogy nem ötöst kapott - és elbattyogok bájvigyorogni a suliba. Miután lányom is abba az iskolába jár, csak két évfolyammal feljebb, a tantestülettel konszolidált viszonyt ápolunk. Így Klári néni - aki kb velem egyidős - elnézést kérő arckifejezéssel fordul hozzám.
- Tudja kedves anyuka. A Mano angol dolgozata akár ötös is lehetett volna - ha el tudtam volna olvasni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése