Réges régen.......egy távoli Zala megyei kis faluban, amely úgy bújt meg az őt ölelő dombok karéjában, mint madárfészek a fakoronában, élt egy asszony, akiről sokat suttogtak,- de csak a háta mögött, de akit, ha szorított a szükség, sokan megkerestek. No, az az asszony volt az én nagyanyám, aki a XIX.század végén született és a falu javasasszonyaként is tevékenykedett. Az az asszony, akire én emlékezem, már nem volt fiatal, de sudár, büszke, okos, olvasott és öntörvényű ember volt. Születésem idején a villamosítás még nem érte el vidékünket, orvos csak a második faluban volt, így nagy szerep jutott egy füveket ismerő személynek. Többek között nagyanyámnak is köszönhetem, hogy értékelni, használni és élvezni tudom mindazt, amit a természet adni tud. Így tavasz kezdetén Ő már járta az erdőt, mezőt és szedegette kosarába mindazt, amiről tudta, hogy fel lehet használni főzéshez, vagy gyógyításhoz. Amikor tehettem, elkisértem, és ő egész idő alatt mesélt a fűben - fában rejtőző erőkről. Talán ezeknek a meséknek is köszönhetem, hogy amikor megmart a kigyó, tudtam és mertem kivéreztetni a sebem.
Emlékszem, így tél végén már alig várta, hogy előbújjon a csalán haragos zöldje a kert végében. Ma már meglepő, de főzeléket készített belőle. Ami, lévén az első friss zöldségétek, nagyon jól esett vitaminra kiéhezett szervezetünknek. Egyébként elkészítése megegyezik a spenótéval, és emlékeim szerint az ize is hasonló volt. Abban az időben vallásosabbak voltak a népek és a szocializmus ellenére betartották a keresztény vallás liturgiáját, szokásait. Így a csalánfőzelék remek bevezetője volt a húsvéti böjt időszaknak. Még emlékszem, hogy 40 napig valóban nem fordult elő húsétel az asztalon. Kivéve, ha nagybeteg volt a háznál, annak azért jutott egy kis galamb leves. Minden elismerésem azoké a háziasszonyoké, akik közel másfél hónapon keresztül
viszonylagos változatoságot tudtak biztosítani hűtőszekrény, fogyasztói társadalom nélkül. Sőt tovább fokozom........., ez volt az a történelmi időszak, amikor mindennapos volt a padlások lesöprése és kötelező a beszolgáltatás. Az a kor, amidőn a magyar paraszt majd éhen halt. Emlékeim szerint nem is volt a faluban egyetlen túlsúlyos egyén sem, és a koleszterin mérésen is kiváló eredménnyel végezhetett volna mindenki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése