Itt a tavasz! Ha eddig még nem vette volna észre valaki. A tavasz viszont magával hozza a fűnyírást is, ami, mint tudjuk kimondottan férfimunka. No, a fűnyírás, mint annyi más dolog is a családunkban, nem olyan egyszerű dolog, mint első nekifutásra látszik. Van két selyemakácfa az udvarunkban, olyanok, mint apa és fia. Senki el nem hinné, hogy testvérek. Egy hüvelyből szedtem ki a magokat és nevelgettem cserépben, majd az udvaron őket, csak az egyik fácska kicsit szerencsésebb volt a másiknál. A szerencsétlenebb fácska, hol letörött, hol ráléptünk, hol pedig lekaszáltuk. Így aztán kissé csökött lett, de mi nagyon szerettük és külön figyelmet fordítottunk rá - különös tekintettel a fűnyírásra.
Történt egyszer, hogy kicsi fiam megállapította, hogy a ideje vagyon a fűnyírásnak, és míg én a konyhában foglalatoskodtam, ő szorgalmasan berregett a fűnyíróval.Egyszer csak hallom, hogy megáll a fűnyíró, és kicsi fiam kiabál, hogy menjek ki hozzá. Természetesen hagytam csapot - papot ,és robogtam gyermekemhez, aki a fűnyíróra támaszkodva úgy nézegetett körül az udvaron, mint aki nagyon keres valamit, majd miután problémája nem oldódott meg, hozzám fordult felvilágosításért.
- Mondjad Anya, hol is van az a fácska, amire vigyázni kell?
Körülnéztem, és meglátván hol áll a fűnyíró nagy levegőt véve, szemrebbenés nélkül, komoly képpel válaszoltam.
- Kisfiam, ha odébbtolod a fűnyírót, azonnal megmutatom!
Egymásra néztünk, és és kirobbant belőlünk a röhögés.
A kis fa, hála az égnek,ezúttal is szívósnak bizonyult és azóta is disze kertünknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése