2009. április 19., vasárnap

Malachús hasábkrumlival

Csodálatos idő van, vétek sok időt tölteni a konyhában. Így aztán annak ellenére, hogy a lányom barátjának születésnapját grillezéssel ünnepeltük tegnap a fiú szüleinél, és húst ettünk hússal - ma ismételten hússütésre került sor, mert már hetek óta sütőbe kívánkozik a hűtőből egy kilónyi malachús. Miután ma is Forma-1 volt, így csak utána kaptam elő a husit a fagyasztóból, és gyorsan elkészítettük a pácot.
A malac húst a kockára vágott vöröshagymára fektettük a tepsiben,jó vastagon bekentük a páccal, és míg olvadozott és pácolódott a combocska, mi kivonultunk kertészkedni. Egy hét alatt ismételten megnőtt a fű, és míg a lányom a füvet nyírta én átültettem a szobanövényeket. Közben megfordítottam a húst és a másik oldalát is jó vastagon bevontam a páccal, nehogy féltékeny legyen az eltérő bánásmód miatt. Közben kaptunk egy jó záport, ami végett vetett a szabadban végezhető tevékenységnek, így gyorsan krumplit hámoztam és negyedeltem. A hús mellé szórtam, sóztam, meglocsoltam kevés olajjal. A tepsit letakartam fóliával és 60 percet sütöttem, azután levettem a fóliát 10 percig pirítottam a húst, majd megfordítottam a húst és a másik oldalát is megpirítottam. Tortaszerűen felszeleteltem és a ropogós burgonyával, céklával tálaltam.
Hozzávalók: Bőrös malaccomb karika,
Pác:1 kanál méz/medvehagymás/,só, olaj, indiai paprikakrém, ketchup, Erős Pista
Közben azért fotózgattam is mutatom nálunk milyen a tavasz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése