Mostanában gyakran jutnak eszembe Öcsémmel kapcsolatos történetek, és mert szívet simogató emlékezni, örömmel teszem.Nem mondhatnám, hogy a testvérem volt a szorgalom mintaképe, viszont remekül tudott bánni az emberekkel - velem is. Mindig megtalálta azt a pontot, amire rezonált az illető. Én az eminens, mindig megfelelni akaró gyerekek közé tartoztam, aki ügyel a családi harmóniára. Drága öcsém ezzel tökéletesen tisztában volt zsenge kora - kb. tíz - tizenkét éves lehetett - ellenére.
Ő a szemközti általános iskolába járt, én a város központjában lévő középiskolába. Mivel az időzítéshez remekül értett, fél nyolc előtt pár perccel, - mikor már kifelé indultam az ajtón - megszólalt :
- Zili, nincs kész az orosz házim!
Mérges tekintetemre, elutasító válaszomra, pimaszul folytatta.
- Ha nem akarod, hogy egyest kapjak, és a Zanyu szomorú legyen, akkor megcsinálod.
Mondanom sem kell, hogy megint az ő akarata érvényesült, én meg futva tettem meg az utat a gimiig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése