Megy a süti vándorútra.....

Ma nagyon kellemes meglepetéssel kezdődött a napunk a munkahelyen. Épp nagyban sajnáltuk magunkat, hogy már megint hétfő van, mikor megjelent az egyik kedves ügyfelem és egy tortás dobozt tett le az asztalomra, azzal, hogy a lányának a hétvégén volt az esküvője, és fogyasszuk egészséggel az adományt. Hálásan köszöntük, bár tudtam, hogy én nem fogok enni belőle - mivel nem igazán szeretem az édességet, meg fogyózom is. Mikor kibontottam a dobozt, majd hanyatt dobtam magam a mennyiség láttán. Kolléganőm is teltebb, tehát ő sem vetette bele magát a zabálásba. Néztünk egymásra nagy okosan, hogy most mit is csináljunk ennyi süteménnyel. Eszembe jutott, hogy ma biztosan jönni fog egy kedves ügyfél, akit kölyökkora óta ismerek, és szinte örökbe fogadtam - Ő biztosan vevő lesz a süteményre - nem tévedtem, Sziszi örömmel lakmározott, mondván úgysem volt módja reggelizni. A következő delikvens egy kedves nyugdíjas ügyfelem volt, aki minden egyes alkalommal, miután befejezi az ügyintézést szemérmesen egy- egy szelet csokit csúsztat az asztalra. Nos, neki csomagoltam egy kis tea mellé valót. A maradékot testvériesen elosztottuk a kolléganővel. Ő hazavitte a férjének - igaz előtte kétszer kiborította a földre . Én pedig felhívtam a lányom, hogy küldje el a vőlegényét egy kis kényeztetőért. Én jobban jártam, mint a kollegina, mert a vőjelölt ebédet hozott, cserébe a "pakkért".
Hazaérve mérlegre álltam, hogy vajon megérte-e a hősies ellenállásom az édességnek.
72, 5 kg-t mutat a mérleg. Nem is rossz eredmény.