2010. június 10., csütörtök

Kapros túrós lepény

Ha nyár, akkor minden friss zöldet ki kell használni. A hűtőben még maradt kb. 20 dkg túró, kedvenc Blanka nénimnél csodálatosan nő a kapor, tehát minden adott egy igazán magyar, olcsó, és könnyen elkészíthető ételhez. Egy kiadósabb levessel már kész is a fejedelmi két fogásos ebéd.
- a leves majd elkészül estére, elvégre fogyókúrán vagyok.-
Hozzávalók:tésztához: fél élesztő, 20 dkg liszt, 1 dl tej, kevés cukor.
Töltelék: 1 tojássárgája, 1 csésze búzadara,2 dl tej, 20 dkg túró, 1 csokor kapor, só, cukor.
Fél pohár tejföl, olaj megkenni.
A búzadarát tejbe áztattam . Az élesztőt felfuttattam és egy viszonylag lágy tésztát gyúrtam kevés sóval, majd hagytam közel 40 percet kelni. A búzadarát, tojás sárgáját, az apróra vágott kaprot, sót, cukrot összekevertem.
A tésztát kiolajozott tálba simítottam úgy, hogy pereme is legyen. A masszát beletöltjük és lassú tűzön 30 percig sütjük.
Mikor a töltelék már nem remeg, alaposan megkenjük a kevés olajjal kikevert tejföllel és pár percre visszadugjuk a sütőbe.
Emlékszem, anno ha kiszáradt a lepény, Édesanyám kevés tejjel meglocsolta és aludt tejjel remek uzsonnát tálalt belőle.
Jarjarka és hódolói.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése