2009. február 21., szombat

Marhahús vadasmártással, zsemlegombóccal


Személy szerint nagyon szeretem, de viszonylag ritkán készítem, mert nem tartozik a pár perc alatt elkészíthető ételek közé. Igaz, hogy a receptkönyvek nem így adják elő, de nagyanyám, aki
Zalában, ahol születtem egy grófi családnál volt szakácsnő, így hagyományozta ránk. Ja, a vidéki úri családoknál a múlt század 30-as éveiben nem volt ételpazarlás, és ezt a jó szokást én is magammal hoztam a szülői házból.

A megfőtt színhúst felszeleteltem és félretettem. A főtt zöldségeket tálba szedtem, és most mutatkozott meg a teatojásos fűszerezés előnye, - nagyon gusztusosak így, nem tapad rá a fűszer. A levest leszürtem, az alját a zöldségekhez adtam, és turmixoltam.
5-6 dgk füstölt szalonnát felaprítottam és forró serpenyőbe dobtam, kevés étolajat öntöttem alá. Míg pirult lereszeltem 1 db sárgarépát, fél vöröshagymát és kb 3 dkg zellert és ezt is a szalonnára dobtam. Fűszereztem 2 db babérlevéllel. Mikor minden jól megdinsztelődött, ezt is a zöldségturmixhoz adtam, majd kevés sóval, borssal,mustárral, valamint citromlével izesítettem a mártást. Egy serpenyőben olajon lisztet hevítettem, mikor már pirulni kezdett, adtam hozzá 1 evőkanál cukrot és tovább pírítottam. Felöntöttem 1 kis pohár tejföl és ugyanannyi kefir keverékével simára kevertem, hozzáadtam a zöldségmártást, beleraktam a felszeletelt marhahúst és összforraltam.

Zsemlegombóc, ami nem is gombóc

A zsemlegombóc receptjét otthonról hoztam, édesanyám készítette így, de nekem sosem tetszett a formája, állaga a vízbe szaggatott gombócnak. Egyszer egy főzős műsorban láttam Benke Laci bácsitól egy módszert, ami nagyon megtetszett, azóta így készítem. Ő egy olajos alufóliába tekerte a cipó formájú gombócanyagot és úgy főzte ki. Figyelem! kb 40 perc a főzési idő.

A zsemlét kockára vágtam,és olajon megpirítottam. Tálba téve reszeltem bele kevés vöröshagymát. Adtam hozzá 1 tojást, kevés aprított petrezselymet 20 dkg lisztet, 1,5 dl vizet, sót. Összekevertem, majd fóliába tekerve kifőztem. Tálalás előtt a fóliát lefejtjük, és a gombócanyagot felszeleteljük. Nemcsak vadashoz finom ez a köret.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése