2010. február 6., szombat

Szombati menü

Vártuk a havazást, de nem jött, így aztán hólapátolás helyett főzőcskébe fojtottam energiámat.
Hétvégén a leves kötelező, már csak azért is, mert ismerem kis családomat, és tudom, hogy hétköznapokon messzire kerülik azt. Így gyorsan fokhagymakrémleves készült, zsemle kockával.
Második fogásként pedig rántott gombát készítettem. Magunknak kukoricás rizzsel, a lányom barátjának krumplival. Az ebéd gyorsan elkészült, csak az előkészítési idő említésre méltó. Igaz, panírozni mindig is utáltam. Most azonban leegyszerűsítettem a dolgot. A tojást kikevertem liszttel, így egy tempurázáshoz való masszába dobáltam bele a gombát, egy nylon zacskóba öntöttem a morzsát, és annak rázogatásával paníroztam. Gyors, tiszta megoldás. Húsoknál is ki fogom próbálni.
A Mamának is vittünk kóstolót, így most ő is pihenhet egy kicsit. Körülnéztünk kicsit a Bricostore-ban, már nagyon várjuk a tavaszt, de nem láttunk olyan növényeket, hagymákat, amibe beleszerettünk volna. Így csak a szobában hajtatott jácintunkban gyönyörködhetünk.
Vacsorára pizzát készítettem, lila hagymával, sonkával, gombával, olíva bogyóval, a mi részünkre még jó adag kukoricát is szórtam. Mint látható, - ma is fogyókúráztunk.Ede is vacsorázott, és mint látható az étel készségesen "házhoz" ment.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése