2009. december 28., hétfő

Salátavacsora - méregtelenítés

Az ünnepek után az ember gyomra olyan, mintha két hetet töltött volna háborgó tengeren. Így aztán sok mindenhez volt kedvünk, csak vacsorázni nem. Meg is beszéltük a lányommal, hogy méregtelenítés jegyében telik az este. Ma a bankba sem vittem mást, mint a maradék svéd gombasalátát, amit egy szem zsemlével fogyasztottam. Miután ünnepek után friss salátát nem kaptunk elfogadható minőségben - nem értem azokat a salátának nevezett fonnyadt zöldeket, hogy merték árusítani a Sparban - így kivételesen előre csomagolt salátát vettünk elfogadható áron, ami azért is jó, mert többféle zöldből áll. Otthon még feljavítottuk egy kis olajbogyóval, koktél paradicsommal, chilivel, pörkölt mogyoróval és mangóval. Olíva olajos, citromos öntettel szédítettük, magos pirított zsemlével fogyasztottuk.
Koromból kifolyólag - és mert nem tudtam mennyi az elég a mákos bejgliből - az én gyomromat, és főleg az epémet jobban megviselték az ünnepek, mint a lányomét. Így én még főztem magamnak egy kis köménymagos rántott levest. egy kicsit nosztalgiáztam is, mert emlékezetem szerint fiam szoptatásakor ettem ilyet utoljára.
Desszertnek megettük a salátából kimaradt mangót.
Ma a világ összes dietetikusa büszke lenne ránk.
Majd képeket is rakok fel a mai estéről, de mivel új gépet kaptam a fiaméktól karácsonyra, még erősen a betanuló fázisban vagyok. Kéretik türelemmel lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése