A nagy hideg, majd az azt követő eső nem volt jó hatással kutyusunk egészségére. No, meg persze a karácsonyi "dőzs " sem segítette elő a gyógyulást. Mert csak az nem adott neki egy falatnyi finomságot, akinek nem került a közelébe. Már szenteste tüsszögött szegényke, és hallani lehetett, hogy az orrjárata sem tiszta, de a hangulatán nem látszott semmi kóros, és az étvágya is remek volt.Tegnap délután viszont már nem evett semmit, csak feküdt az ágyamon.
Először arra gondoltam, hogy elfáradt a nagy vendégjárásban, bár ösztönöm azért jelzett, hogy valami nem olyan, mint általában. Kutyusom nem feküdt mellém, hanem a lábamnál helyezkedett el. Éjfél körül arra ébredtem, hogy Jarjarka bokákol, gyorsan villanyt gyújtottam és látom ám, hogy arany kicsi kutyám fejét lógatja az ágyról - mintha vigyázott volna az ágyneműre - és habos, narancssárgát hányt. No, ennek már fele sem tréfa - így gyorsan főztem neki egy mentás, ánizsos teát sok mézzel. Egyrészt, hogy ki ne száradjon,- elvégre kell a folyadékpótlás, másrészt le ne essen a vércukra, mert akkor megint mehetünk a dokibácsihoz, aki ugyan szeret bennünket, de szerintem karácsony másnapján éjfélkor nem várna bennünket kitörő lelkesedéssel. De miután a "boszi nagyiktól" tanultam, így tudom, hogy egy gyulladásos folyamatnál az egyik legfontosabb a folyadékpótlás, ezért megpróbáltam beleimádkozni a teát kutyusunkba. Még a teás kezemet sem volt hajlandó megnyalni - ezért megpróbálkoztam mézzel, - elvégre a méz gyulladásgátló hatással rendelkezik, ennek sem volt sikere. Jarjarka csak ült az ágy szélén és kókadtan lógatta a fejét. Már ott tartottam, hogy mégis felébresztem a lányomat, hogy menjünk dokihoz, mikor Jarjarka nyelt néhányat, mintha kipróbálná, hogy háborog-e a gyomra, majd ásított egy hatalmasat, és lefetyelni kezdte a mézes teát. Néhány perc alatt közel fél deci teát ivott meg, majd megnyalta a kezemet és elindult az ágyam felé, jelezve, hogy túl vagyunk a nehezén, mehetünk aludni.
Ma még diétázik kutyusunk, csak teát és száraz tápot kap. Reméljük a méz és a tea megteszi hatását és antibiotikum nélkül megússzuk a gyulladást.
Először arra gondoltam, hogy elfáradt a nagy vendégjárásban, bár ösztönöm azért jelzett, hogy valami nem olyan, mint általában. Kutyusom nem feküdt mellém, hanem a lábamnál helyezkedett el. Éjfél körül arra ébredtem, hogy Jarjarka bokákol, gyorsan villanyt gyújtottam és látom ám, hogy arany kicsi kutyám fejét lógatja az ágyról - mintha vigyázott volna az ágyneműre - és habos, narancssárgát hányt. No, ennek már fele sem tréfa - így gyorsan főztem neki egy mentás, ánizsos teát sok mézzel. Egyrészt, hogy ki ne száradjon,- elvégre kell a folyadékpótlás, másrészt le ne essen a vércukra, mert akkor megint mehetünk a dokibácsihoz, aki ugyan szeret bennünket, de szerintem karácsony másnapján éjfélkor nem várna bennünket kitörő lelkesedéssel. De miután a "boszi nagyiktól" tanultam, így tudom, hogy egy gyulladásos folyamatnál az egyik legfontosabb a folyadékpótlás, ezért megpróbáltam beleimádkozni a teát kutyusunkba. Még a teás kezemet sem volt hajlandó megnyalni - ezért megpróbálkoztam mézzel, - elvégre a méz gyulladásgátló hatással rendelkezik, ennek sem volt sikere. Jarjarka csak ült az ágy szélén és kókadtan lógatta a fejét. Már ott tartottam, hogy mégis felébresztem a lányomat, hogy menjünk dokihoz, mikor Jarjarka nyelt néhányat, mintha kipróbálná, hogy háborog-e a gyomra, majd ásított egy hatalmasat, és lefetyelni kezdte a mézes teát. Néhány perc alatt közel fél deci teát ivott meg, majd megnyalta a kezemet és elindult az ágyam felé, jelezve, hogy túl vagyunk a nehezén, mehetünk aludni.
Ma még diétázik kutyusunk, csak teát és száraz tápot kap. Reméljük a méz és a tea megteszi hatását és antibiotikum nélkül megússzuk a gyulladást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése