2011. március 30., szerda

Túrós pogácsa fekete szezámmaggal

Ha szabadság, akkor ugye főzés, és miután a vejem is jött segíteni, gondoltam kedveskedek neki egy kis pogácsával. Múltkor vettünk a METRO-ban fekete szezámmagot, azt is ki kellett próbálni. Nem bántam meg, kissé a mákra hajadzik az íze, máskor, más ételben is ki fogom próbálni.
Hozzávalók: 25 dkg túró, 35 dkg liszt, só, bors, 1 tojás- a sárgájával kentem meg a pogácsákat-szezámmag, kevés sajt,fél csomag élesztő
Az élesztőt felfuttattam, majd összedolgoztam a hozzávalókkal. Az előmelegített sütőben kelesztettem, mert nem kelt tésztának való volt a hőmérséklet a lakásban. Két cm vastagságúra sodortam, megkentem a tojássárgájával, megszórtam sajttal és a szezámmaggal, majd egy vékonyfalú borospohárral kiszaggattam. Van pogácsaszaggatóm is- de a vő a méretesebb pogikat szereti. Sikerem volt, olyannyira, hogy az ebéd már nem is kellett.
Nárcisz
Korai tulipán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése