Azt, hogy vajon mit is csinálnak jószágaim akkor, amikor nem voltam otthon, azt nem tudhattam, de hogy mindhármat izgatta a másik jelenléte az biztos, amit az is bizonyított, hogy a görények addig addig kaparászták a textilketrec zippzárját, míg sikerült megszökniük, így aztán egyik este arra értem haza, hogy Dante fogadott az ajóban. Akkor még megvarrogattam a ketrecet, de éjszaka Jarjarka felébresztett, hogy mocorognak a barátai. Kisérettel vonultam át a vendégszobába, ahol láttam, hogy a zárka menthetetlen. Éles körmükkel kifejtették a teljes zippzárt. Így hát kitárult a szabadság kapuja számukra - övék lett az egész szoba. El kell, hogy mondjam, nem csináltak nagy rendetlenséget, dolgukat az alomtálban végezték, csak az alvóhelyükön változtattak. Dante az ezüstróka kucsmámban, Hómaci pedig a bezsákolt pehelypaplanon szeretett aludni. Most, hogy szabadon voltak, még könnyebb volt a barátkozás, most kutyusunk járkált be a ketrecbe, hogy a fiuk által szétszórt görénytápot összecsipegesse, a görények meg szerintem olyankor kajánul a ketrec ajtaja előtt járőröztek. Érdeklődéssel figyeltem mennyi emberi tulajdonságot lehett felfedezni mindhárom állat viselkedésében. Jarjarka egyre jobban ragaszkodott kisbarátaihoz, szertartásszerüen mentünk reggelente etetni a fiukat, ha délután hazaértem , alig várta, hogy letegyem a kabátom, már a fiuk ajtaja előtt toporgott. A féltékenységét és tulajdonjogát viszont a nagy barátság ellenére azonnal kimutatta. Ha többet dédelgettem a fiukat, mint amennyit Jarjarka ildomosnak vélt, abban a pillanatban a tudomásunkra hozta. Nyüsszögéssel, vagy ha ez már nem hatott, akkkor addig kaparászta kis mancsával valamely elérhető testrészünket, ameddig eljutott a nehézfelfogású kétlábú agyáig, hogy ő itt az elsődleges kedvenc. Ha őt is az ölembe vettem simogatni, addig böködte orrával a vendéget, míg az megunta és továbbállt. Nem volt unalmas az életünk, ezt be kell, hogy valljam.
Sajnos eljött a búcsú ideje, fiamék összecsomagolták a görényeket.
Azt még el kell, hogy mondjam, hogy az itt töltött idő alatt annak ellenére, hogy szinte teljesen szabadon voltak, semmi nagyobb kárt nem csináltak, most, hogy jöttek értük a gazdáik, mintha megkergültek volna az örömtől, csak a csilláron nem jártak. Így aztán szinte természetes volt, hogy leverték az ablakból a menyemnek nevelgetett füszernövényeket. De természetesen azonnal bűnbocsánatot nyertek.
Szomorú volt a búcsú. Jött az este és Jarjarka automatikusan elindult a vendégek ajtaja felé. Hiába mondogattam neki, hogy elmentek a barátai, csak kotorászta az ajtót. Amikor beengedtem, végigfutotta a szobát és nem akart hinni a szemének, hogy nem találja a fiukat. Szívfacsaró volt nézni, ahogy végigszimatol mindent, bebújik a takaró alá, a paplanos zsákba a fiukat keresvén. Hetek kellettek hozzá, hogy reggelente ne a fiuk ajtajánál kezdje a napot, nagyon hiányoztak neki. Amit még meg kell jegyeznem, azóta sem kóstolta meg sem a tejszínhabot, sem pedig a mézes banánt.
A nyaralás története a vendégek szemszögéből itt olvasható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése