2010. május 22., szombat

Csíkos kalács

Nagyon szeretem a kelt tésztát, pedig kilóimnak igazán nem használ. Most, hogy három napos ünnep közeleg, elhatároztam, hogy nem csak állva felhajtott kávé lesz a reggelim, hanem megadom a módját és bűnözök egyet, vajas-mézes foszlós kaláccsal. Már rég terveztem, hogy elkápráztatom a családom a függőleges csíkozású kaláccsal, most kipróbáltam - ha nem jött volna be a dolog, akkor jól jártak volna Blanka néni tyúkjai.
Hozzávalók:1 élesztő, 35 dkg liszt, 1 tojás - sárgájából vettem ki kicsit megkenni a kalácsot, vanília aroma, 4 kanál kakaópor, 15 dkg cukor, 2 dl tej, 5 dkg vaj, fél dl olaj.
A hozzávalókból lágy kalácstésztát gyúrtam, majd a tésztát kettévettem és egyik felét még átdolgoztam a kakaóval. Könnyebb a kakaót beledolgozni egyneműen a tésztába, ha előtte kikeverjük kevés tejjel és cukorral.
Majd kivittem a lányom kocsijába keleszteni.Még itthon élt mindkét gyermekem, amikor kitapasztaltam, hogy hűvösebb, fűtés nélküli időszakban a napon hagyott autóban kel meg legszebben a tészta.
Mikor legalább duplájára kelt kisodortam , és egymásra raktam a kétszínű tésztát, majd feltekertem. A függőleges csíkok és az örvénylés kialakítása érdekében kissé nyújtottam rajt hosszirányban, majd kettéhajtottam és csavartam rajta párat- kissé kiszakadt néhány helyen a felső tészta. Kivajazott, kilisztezett kuglófsütőbe tekertem, és ismételten kitettem autókázni.
Mikor szépen újrakelt, előmelegített sütőbe tettem, a tetejét menet közben le kellett, hogy fedjem fóliával nehogy megégjen. Nekünk nagyon ízlett, és szerintem látványos lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése