2010. december 6., hétfő

Rakott karfiol

Szeretem a karfiolt, és mivel tegnap eleve több rizst készítettem, adott volt, hogy ma rakott karfiol készüljön. A karfiolt rózsáira szedtem és kevés vízben feltettem főni. Bele vágtam a torzsáját is, elvégre folyton azt hallani, hogy rostszegény az étrendünk, gondoltam, abban láthatóan vannak rostok, és ha a káposzta torzsája ehető, akkor a karfioléba sem hal bele az ember lánya, elvégre egy családról van szó.
A mélyhűtőben szomorkodott valami sonkaféle, abból az időből, amikor gyakrabban jöttek a gyerekeim ebédre, most legalább az is elfogyott, Ugyanis kevés hagymával együtt apróra vágta és fűszerolajon átsütöttem, hogy ízletesebb legyen.
A karfiolt leraktam, majd ráterítettem a rizst, és a sonkát. Egy tejfölt kikevertem a karfiol főzővízével, valamint egy tojással, ezzel meglocsoltam a rakottast és sütőbe dugtam. Húsz perc sütés után megszórtam reszelt sajttal, és visszaraktam a sütőbe, hogy ráolvadjon a sajt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése