Fiamék gyakran meséltek arról, hogy milyen remek érzés volt, mikor a schönbrunni kastély parkjában kézből etették a mókusokat. No, most végre én is kipróbálhattam, mert menyem kereszt fiának látogatása ürügyet teremtett egy újabb kirándulásra és most úgy adódott, hogy elhívtak engem is. Gondolván egy gyerekkel több, vagy kevesebb, már nem számít!:)Maga a kastély bevallom nem dobogtatta meg a szívemet. Szép- szép, de nekem ridegnek tűnt, bár az is lehet, hogy Sissi-vel való szimpátiám az oka az ellenérzésemnek, elvégre a magyarok Sissije nem érezte jól magát ebben a palotában.
Viszont a parktól, az alléktól, a szökőkutaktól el voltam ragadtatva. A park gondozott volt, nem láttam egyetlen eldobott fecnit sem, igaz húsz lépésenként találkoztam szemét kosárral, és gyakran futottunk bele biciklin járőröző park őrökbe, akik a szabályokat megszegő turistákat udvariasan, de kellő eréllyel figyelmeztették a megfelelő viselkedésre.
A kastélyt nem néztük meg , csak kivűlről, elvégre mókus etetésre jöttünk, - úgy, hogy azonnal az erdőt vettük célba, persze azért nem hagytuk ki az útba eső látványosságokat sem.
Nagyon tetszett a folyókat megtestesítő szökőkút barokkos mozgalmassága, az erdőbe vezető sétaút, ahol még látszódott a XIX.sz.-ban kiépített csapadékvíz elvezető árok. Meg tudtam érteni, hogy Sissi szívesen lovagolt erre. Alig, hogy beértünk az erdőbe, és megrázogattuk a mókuskaját rejtő zacskót, 
rögtön megjelent az ügyeletes mókus a fogadásunkra.
Nem hittem a szememnek, mert 10-15 ember sétált szinte pár méteres közelségben, és a mókus minden félelem nélkül kivette a magokat a kisfiú kezéből. Hamar jól lakott őkelme, így továbbmentünk éhesebb mókusokat keresni. Három fajta mókussal találkoztunk az erdőben. Volt a vörös mókus , hagyományosan bozontos farokkal, volt egész sötét, fehér mellénykével, és volt kissé világosabb szürke mókus, de mindegyik barátságos volt. Meglepő, de minden élőlény roppant szelíden viselkedett. A fekete és a dolmányos varjak, a cinkék, csúszkák, galambok is kéz közelségbe jöttek,- sőt volt olyan cinke, amely zuhanórepüléssel provokálta, hogy etessük - és lakmároztak, pedig biztosan nem voltak kiéhezve, mert sok mókus és madár etetőt láttunk, és élelem is volt bennük.
Nagyon élveztem, mikor először sikerült magamhoz édesgetnem egy mókust, olyan bátor volt, hogy első két mancsával megfogta a két ujjamat, és úgy csemegézett a tenyeremből, még akkor sem menekült el, mikor megcsiklandoztam hófehér hasát, csak behúzta, és falatozott tovább. Volt olyan mókus is, amelyiknek felnyújtottam a fára a mogyorót, és ő leszaladt a fa törzsén és úgy evett a tenyeremből. Láttuk azt is, milyen vehemenciával védik territóriumukat, élvezettel figyeltük, ahogy veszekedve, spirál alakban pörögve kergeti el a betolakodót a terület tulajdonosa. Hazafelé, még megnéztük
a névadó szökőkutat, a kilátót és a kilátást
a franciás kastélyparkot, gyönyörködtünk a virágokban, szobrokban és a színes pillangókban.
Nagyon kellemes, élmény teli napunk volt.
Viszont a parktól, az alléktól, a szökőkutaktól el voltam ragadtatva. A park gondozott volt, nem láttam egyetlen eldobott fecnit sem, igaz húsz lépésenként találkoztam szemét kosárral, és gyakran futottunk bele biciklin járőröző park őrökbe, akik a szabályokat megszegő turistákat udvariasan, de kellő eréllyel figyelmeztették a megfelelő viselkedésre.A kastélyt nem néztük meg , csak kivűlről, elvégre mókus etetésre jöttünk, - úgy, hogy azonnal az erdőt vettük célba, persze azért nem hagytuk ki az útba eső látványosságokat sem.
Nagyon tetszett a folyókat megtestesítő szökőkút barokkos mozgalmassága, az erdőbe vezető sétaút, ahol még látszódott a XIX.sz.-ban kiépített csapadékvíz elvezető árok. Meg tudtam érteni, hogy Sissi szívesen lovagolt erre. Alig, hogy beértünk az erdőbe, és megrázogattuk a mókuskaját rejtő zacskót, 
rögtön megjelent az ügyeletes mókus a fogadásunkra.
Nem hittem a szememnek, mert 10-15 ember sétált szinte pár méteres közelségben, és a mókus minden félelem nélkül kivette a magokat a kisfiú kezéből. Hamar jól lakott őkelme, így továbbmentünk éhesebb mókusokat keresni. Három fajta mókussal találkoztunk az erdőben. Volt a vörös mókus , hagyományosan bozontos farokkal, volt egész sötét, fehér mellénykével, és volt kissé világosabb szürke mókus, de mindegyik barátságos volt. Meglepő, de minden élőlény roppant szelíden viselkedett. A fekete és a dolmányos varjak, a cinkék, csúszkák, galambok is kéz közelségbe jöttek,- sőt volt olyan cinke, amely zuhanórepüléssel provokálta, hogy etessük - és lakmároztak, pedig biztosan nem voltak kiéhezve, mert sok mókus és madár etetőt láttunk, és élelem is volt bennük.Nagyon élveztem, mikor először sikerült magamhoz édesgetnem egy mókust, olyan bátor volt, hogy első két mancsával megfogta a két ujjamat, és úgy csemegézett a tenyeremből, még akkor sem menekült el, mikor megcsiklandoztam hófehér hasát, csak behúzta, és falatozott tovább. Volt olyan mókus is, amelyiknek felnyújtottam a fára a mogyorót, és ő leszaladt a fa törzsén és úgy evett a tenyeremből. Láttuk azt is, milyen vehemenciával védik territóriumukat, élvezettel figyeltük, ahogy veszekedve, spirál alakban pörögve kergeti el a betolakodót a terület tulajdonosa. Hazafelé, még megnéztük
a névadó szökőkutat, a kilátót és a kilátást
a franciás kastélyparkot, gyönyörködtünk a virágokban, szobrokban és a színes pillangókban.Nagyon kellemes, élmény teli napunk volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése