2016. március 5., szombat

Hamis vadas zsemlegombóccal

 Szokás szerint a maradék felhasználása inspirálta a mai ebédet. Tegnap húsleves készült, tehát adottak voltak a zöldségek és a leves alja, amit már nem lehet  kristálytisztára leszűrni, valamint egy főtt csirkemell, amit a lányom hozott, mondván gyomorrontás  miatt ránézni sem bírnak a húsra.

A puhára főtt zöldségeket, egy friss zellerszárat, egy fej vöröshagymát leturmixoltam kevés fokhagymaolajjal. /Közben a fokhagymaolaj beborult a hűtőbe, úgy, hogy még a hűtőtakarítást is közbeiktattam:) / Két teáskanálnyi cukrot megpirítottam, majd felengettem vízzel és a leves maradékkal. Belekevertem a leturmixolt zöldségeket és megkezdtem az ízesítést. Só, bors, mustár, kevés almaecet, majoranna, tárkony, tejföl. Még nem volt tökéletes, valamit hiányoltam. Ekkor jutott eszembe, ha az olaszok a paradicsomlevesbe tehetnek tejszínt, akkor én a tejfölösbe tehetek paradicsomot. No, a tettek mezejére léptem és öntöttem a szószba saját kezüleg eltett paradicsomszószt. /Pizzaszósznak és tésztaszósznak tettem el a nyáron, majd megírom a receptet./
Rögtön megteremtette azt az ízvilágot, amit a vadastól elvártam. A biztonság kedvéért még dobtam bele egy rozmaring és egy zsálya ágat is.

Felszeltem egy hot-dog zsemlét /szintén lányom hozta/, megpirítottam. Egy tojásból nokedli tésztát kevertem, sóztam, megszórtam petrezselyem levéllel és belekevertem a zsemlekockákat.
Lobogó forró vízben kifőztem, ebben a vízben egyben felmelegítettem a csirkemellet is.
Felszeleteltem a csirkemellet, négy bőséges adag lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése