2016. március 1., kedd

Borsos karaj krumpligánicával és mirelit uborkasalátával


Disznóöléskor a karajt közel kilós darabokban fagyasztottam. Általában magamnak főzök, legfeljebb plusz egy személyre. Így aztán egy karaj többféle étel alapanyaga. A felszeletelt karajt fokhagymaolajban pácoltam. (Darált fokhagyma, felöntve annyi étolajjal, ami bőven ellepi.)

A felforrósított serpenyőbe fektettem a karajszeleteket. Zsiradékot nem tettem alá, elég volt a pác. Alaposan megszórtam frissen durvára őrölt  színesborssal (Metro-s borskeverék felturbózva szecsuáni bors, koriander, kömény, majoranna keverékével), sóztam és közepes lángon sütni kezdtem a húst. Sütés közben forgattam, hogy mindkét oldala piruljon. Megszórtam apróra  vágott vöröshagymával. Mikor a hús színét megfelelőnek találtam öntöttem a serpenyőbe fél deciliter fehér bort.
Krumpligánica, azaz magyarul törtkrumpli. Sós vízben  megfőzzük a krumplit és durván összetörjük, és a sült zsírjával tálaljuk. A krumpli levét felhasználtam a leveshez.

Uborkasaláta: Nem szerettem a fagyasztott uborkából készült salátát, mert nyúlós, nyálkás lett mire kiolvadt. Egyszer aztán Vali barátnőmnél ettem, ami majdnem olyan volt, mint a nyári ubisali. El is kértem a receptet, ami egy konyhai trükk- de jó szakácsnő is holtig tanul.
Az uborkát fagyottan a tálba tesszük. Forró vízben elkeverjük a cukrot, sót és az ecetet, és a jéggé fagyott uborkát leforrázuk a salátaöntettel. Mire az uborkatömb kiolvad, a saláta tökéletes. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése