2014. szeptember 30., kedd

Stek Spar hentes módra

Imádom a húspultot a győri Sparokban, mert mindkét helyen kedves, barátságos hentesek vannak, akiktől már remek ötleteket kaptam több alkalommal. Gondolom észrevették, hogy kimondottan vonzanak a szép húsok, és szeretek sokfélét kipróbálni. Általában olyan időpontokban szoktam vásárolni, amikor nem áll kilométeres sor, így pár mondatos beszélgetésre is van idő. Ma megláttam kiírva, hogy borjúcombot lehet kapni, rögrön összefutott a nyál a számban, el is terveztem, hogy kényeztető vacsorát alkotok magamnak. Ránéztem a húsokra, de nem igazán nézett ki borjúnak egyik sem. Kedvenc hentesem észrevéve tanácstalanságomat, megkérdezte, hogy ma mit keresek. Válaszomat hallva, elnézést kért, hogy a borjú elfogyott, csak kint maradt a kártya. No, ekkor már bajban éreztem magam, mert beállt a gyomrom valami finom stekre. A hentes ajánlott combot, fehérpecsenyét helyette, majd azt mondta próbáljam ki, az ő receptjét, ő nyakából szokta csinálni a stéket, mert az szaftosabb. Rögtön vágattam is két szeletet, (legközelebb kicsit vastagabbra fogom kérni), és elmondta a receptjét.
Hazaérve az volt az első, hogy olíva olajjal bekenjem a húst, bőven megszórtam frissen őrölt borssal, sóztam és beraktam a hűtőbe. Alig vártam, hogy elteljen a hentes által ajánlott idő ( min egy óra), már forrósítottam is a serpenyőt a sütéshez. Kevés olajon gyorsan kérget sütöttem a húsra, majd párszor megforgatva összesen 5 percig sütöttem, 3 percet rácsony pihentettem a serpenyő fölött és friss házikenyérrel  pikk - pakk megettem. Omlós, és nagyon finom volt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése