Tavaszváró

Ez a Húsvét más mint az előzők, és reméljük, hogy a jövőben sem lesz többé ilyen. El vagyok zárva az Unokáktól, így ölelés helyett egy mesét kapnak tőlem. Mamamesét, amit csak tőlem kaphatnak.
Boldog Húsvétot Drágáim.  Szeretlek Benneteket.

Egyszer volt, hol nem volt. Messze -messze, túl hegyen - völgyön, a távoli kék hegyek lábánál, volt egy meseerdő. Ebben az erőben vidáman és békében éltek az állatok.

Történt egyszer, hogy az erdőre a megszokottnál sokkal erősebb és hosszabb tél köszöntött. Az állatok kezdetben élvezték a havat, de ahogy telt-múlt az idő eltűnt a jókedvük.
 Egyre jobban fáztak, bundájukat szaggatta az éles, fagyos szél. Lábukat felsebezte a jég, és élelemhez is egyre nehezebben jutottak.

Az őzek és a többi növényevő állat egyre nehezebben kaparta ki a méteres hó alól az elsárgult tavalyi füvet. A vaddisznók hatalmas torlaszokat túrtak az orrukkal, hogy az öreg tölgyfa alatt összeszedegessék a makkot, de egyre kevesebbet találtak. Hiába dolgoztak, sokszor előfordult, hogy egész napi munkájuk után éhesen, fázva vánszorogtak haza a vackukba. A mókusok egyre nagyobb aggodalommal figyelték, hogy kamrájukból fogy a  télire bekészített élelem.

A szürkeség nem csak az erdőre ereszkedett rá, hanem az ott élők lelkére is. Megszűnt a vidámság, a beszélgetés. Az állatok meghúzódnak vackaikban és szomorúan, dideregve várták a másnapot.

Élt az erdőben egy Nyuszika. Látta hogyan válnak az állatok egyre reményvesztettebbé, szomorúbbá. Gondolt egy nagyot, hogy Ő majd valami vidámságot varázsol a téltől  gyötört erdőlakók életébe.

Jó melegen felöltözött, fogott egy nagy kosarat, és elindult. Az elhagyott madárfészkekből összeszedegette a  tavalyi ki nem kelt tojásokat, óvatosan a kosarába rakta, és hazavitte. Nagy munka volt ez, a vastag hóban kellett megkeresnie az elhagyott madárfészkeket. Át is fagyott keze-lába mire végzett.

Otthon aztán megmelegedett a kályhája mellett. Megivott egy csésze bodzateát, és közben átgondolta a másnapi feladatát. Mikor kész lett a tervével, gyorsan ágybabújt, mert már tudta, hogy másnap ismét nagy munka vár rá.

Alig pirkadt, a Nyuszika már talpon volt. Magára húzta az összes meleg holmiját, mert érezte, hogy nagy utat kell megtennie. Fogta a két vödröcskéjét és elindult a patakhoz vízért. De a pataknál csalódás érte. A farkasordító hidegben a patak befagyott, nem tudott vizet meríteni. A Nyuszika megpróbálta először a kezével, majd a vödörrel feltörni a jeget, de nem járt sikerrel. Elindult hát a patak forrása felé, abban reménykedve, hogy ahol a forrás előtör a kövek közt, talál majd vizet. Ment,
mendegélt a nagy hóban, egyszer csak elért a kék hegyek lábához, ahol nyáron a patak fátyolként zuhogott a mélybe. Most viszont megfagyott  a vízesés, a fagyott víz orgonasípokként lógott a hegy oldalán. De a Nyuszika nem adta fel. Addig addig keresgélt, amíg megtalált egy erecskét, amin nem tudott úrrá lenni a fagy. Megtöltötte a vödröcskéit, és hazaindult. Hazafele sem volt könnyebb az útja, hiszen a hideg orkán majd letépte a kabátját, meg a két nehéz vödör is húzta a vállát. Nagyon boldog volt, amikor meglátta a háza ablakában lobogó gyertyafényt.
Otthon aztán letette vödreit a sarokba, leült a kályha mellé és kiszuszogta magát. Úgy elfáradt, hogy majdnem a karosszékben aludt el, de aztán erőt vett magán és ágyba bújt, mert jól tudta, a következő napja sem lesz könnyebb.

Másnap a Nyuszika fáradtan ébredt, de tudta, ha örömet akar szerezni az erőlakóknak, akkor nem heverészhet. Gyorsan összekapta magát, és ismét elindult a havas rengetegbe.
Befúrta magát a hó alá, sorban megkereste, majd felébresztette a virágokat, füveket és megkérte őket, adjanak neki a színeikből.
A pipacstól pirosat, a nefelejcstől kéket, a gólyahírtől, gyermekláncfűtől ragyogó sárga szint kapott. Szépen megköszönte, és elindult hazafele. Otthon olyan boldog volt, hogy pihenés nélkül, azonnal munkához látott.
A forrásvízzel összekeverte a színeket, és  így lett piros, sárga és kék festéke. Aztán gondolt egy nagyot, és összevegyítette a pirosat és a kéket, lett lila festéke. Nagyon megörült a sikerének, és máris összeöntötte a kéket és a sárgát. Csodálatos, harsogó zöldet kapott, mint a tavaszi fű. Ekkor már kipróbálta a harmadik variációt is, a pirosból és a sárgából ragyogó narancsszín jött létre.

Mire mindezzel végzett, a Nyuszika úgy elfáradt, hogy vacsora nélkül vánszorgott az ágyba. Alig tette le a fejét, már aludt is, még a hálósipkát is elfelejtette felhúzni, fáztak is a fülei egész éjjel.

Az izgalomtól, no meg a hideg fülei miatt korán ébredt a Nyuszi. Gyorsan megreggelizett és munkához látott, hisz az eddigi sok munkájára most kell feltennie a koronát. Fogta a tojásokat, a farkincáját belemártotta a festékbe és alkotni kezdett. Egymás után festette a szebbnél szebb tojásokat. Készített pirosat, sárgát, kéket, lilát, zöldet és narancsot. Majd csíkosat, pöttyöset, virágosat, csillagosat. Mire végzett, az egész ház tele lett színnel. Olyan volt mint egy vidám tavaszi rét.
A Nyuszika a jól végzett munka tudatával feküdt le, és persze nagy izgalommal, mert nagyon kiváncsi volt, hogy mit fognak szólni az állatok az Ő meglepetéséhez.

Másnap hajnalban kelt, kosárba rakta a hímes tojásokat, és kilopózott a még sötét erdőbe. Óvatosan közlekedett, hisz nemcsak arra kellett figyelnie, hogy a tojások ne törjenek össze, hanem arra is, hogy idő előtt fel ne verje az állatokat, akik mint tudjuk, nagyon éberen alszanak.
A Nyulacska minden odú, minden barlang, minden állati lakóhely ajtajába elhelyezett egy - egy színes tojást. Nem feledkezett meg a bokrok alján meghúzódó őzikékről, sem pedig az odvas tölgyön lakó bagolyról sem.
Mire szürkén beköszöntött a reggel, a Nyuszika elvégezte önként vállalt feladatát. A kerek erdő szürkeségét színes tojások látványa törte meg. A Nyuszi elbújt egy vastag fenyő mögé , és onnét leste mit szólnak az állatok meglepetéshez.

Az erdő lakói lassan ébredeztek, hisz tudták ez a nap is pontosan olyan nehéz és szürke lesz mint az előzőek.
De amikor kiléptek az otthonukból első pillantásuk mindegyiküknek egy-egy színes tojásra esett. Abban a pillanatban mintha elfújta volna a szél a szomorúságukat. Már a hideget sem érezték annyira. Vidáman gyönyörködtek az ajándékukban, és felszabadultan nevetgéltek, beszélgettek a szomszédaikkal, akim szintén a megtalált tojásoknak örültek.

A vidámság hangjai áttörtek a nehéz hófelhőkön, és felébresztették a Napot. A Nap álmosan nyújtotta ki kezét az súlyos felhőfüggönyei felé, és résnyire elhúz őket.  Majd fél szemmel óvatosan lelesett az erdőre.
De amit  a Nap ott látott , az egyből teljesen felébresztette. Kipattant az ágyból, erőteljesen szétrántotta a felhőfüggönyöket, megdörzsölte két szemét és teljes erejével ragyogta be a földet.

Abban a pillanatban csoda történt. Az ágakról lógó jégcsapok szikrázni kezdtek, majd vidám csilingeléssel törtek össze, és kövér vízcseppenként hullottak  a földre. Ahol a vízcseppek a hóra értek, elolvasztották azt, és a sokáig a hó alá temetett füvek, virágok egymással versenyezve nyújtózkodtak elő.
A patak jegére lecsapó fénykorbács pillanatok alatt összetörte a vizet kordában tartó jégpáncélt, és a patak vidáman csobogva, dalolva szaladt a kövek között.

A Nyuszika és az erdő lakói boldogok voltak.
Megérkezett a Tavasz.