2016. július 4., hétfő

Rozmaringos marhacomb gombás paradicsomszószban



Gyönyörű marhacombot láttam a SPAR hentesnél. Meglátni és megszeretni pillanat volt, képtelen lettem volna otthagyni. Azt még nem tudtam, hogy mit készítek belőle, de biztos, ami ziher, vettem két méretes szeletet.
Elsőre Édesanyám tojással töltött paradicsomos marhája jutott eszembe, de ahhoz vékonynak bizonyult a husi, így -  alkottam.
A húst sóztam borsoztam, majd alaposan bedörzsöltem olajjal kevert, aprított rozmaringgal. Hagytam állni kicsit, addig előkészítettem a többi hozzávalót. (a jövőben egy nappal előre bepácolom, úgy jobban érezhető a rozmaring, de most éhes voltam)
Felaprítottam a vöröshagymát, gombát, fokhagymát.
A hús mindkét oldalát 3 percig sütöttem, míg kéreg képződött, majd tányérra tettem pihenni. A visszamaradt zsiradékban megdinszteltem a hagymát, majd hozzáadtam a gombát és a fokhagymát is. Pár perc kevergetés után beleöntöttem egy decinyi házi készítésű kechupot, és ugyanannyi paradicsomlét. Fűszereztem sóval, friss oregánóval. A húst felszeleteltem és visszaraktam a lébe, főni. Amikor a szósz kellő mértékűre sűrüsödik, az étel késznek nyilvánított. Rizzsel tálaltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése