2017. november 28., kedd

Kerékrépa leves disznótorosan


Az idén - hála az új öntözőrendszeremnek - óriási kerék v. tarlórépáim termettek. Volt ami több, mint egy kilót nyomott.
Nem igazán sokáig eltartható termény - mármint emberi felhasználásra, mert a tyukok kissé pudvásan is szeretik - így Dédi kitalálta, hogy kipróbálja gyerekkora egyik nem igazán kedvelt ételét. Én is emlékszem, hogy anno telente szoktak készíteni főzeléket Zalában savanyított kerékrépából, de nem igazán tartozott a kedvenceim közé. Kesernyésnek éreztem. A kertemben termett répa nem lett kesernyés, gondolom a rengeteg víz miatt, amit kapott, így egy próbát megért. Gondoltuk, ha nem sikerül, akkor főtt ételt kapnak a pipik, ami jól is jöhet ebben a hidegben.
Dédi lereszelt két kerékrépát, egy sárgarépát. Sózta, fűszerként dobott bele borskeveréket és hagyta érlelődni a pulton. 2 nap után kóstoláskor főzésre késznek nyilvánította.
A répát kevés vízben egy fej laskára vágott hagymával feltettük főni. Adtunk hozzá bürkét, körmöt és néhány zsírosabb húsdarabot. Mikor a húsok puhára főttek vékony rántással berántottuk, amit házi paradicsomlével engedtünk fel. Összeforraltuk rozskenyérrel fogyasztottuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése