No, eljött az ideje, hogy legnagyobb kisunokám Zsebi, álam töltsön egy hetet szülők nélkül. Nyáron is volt már példa hasonlóra, de akkor itt volt a másik nagymama is és Botyka is, ami ugye nem ugyanaz, mint amikor az ember édes kettesben van az unokájával. Röviden, tömören szép, izgalmas hetünk volt.
Amikor elment a családja, azt hittem, hogy lesz egy kis pityergés, vagy valami hasonló, de erre hála az égnek nem került sor.Talán azért se, mert gyorsan elkezdtük tervezni mi mindent fogunk majd csinálni a héten. Így gyorsan sikerült az ágyba bújás is. Reginánál bejött, hogy verselek neki elalvához, így kipróbáltam Zsebinél is. Az Iciri-piciri, Mehemed, Anyám tyúkja és az Altató volt az, amit fejből tudtam, ezt adtam elő. Nagyon tetszett neki, így ismételtük a sorozatot. A későbbiekben rituálévá vált, hogy villanyoltás után az ágyára ültem, Jar-jar kutyus felpattant az ölembe és verseltünk. Másnap Zsebi nagyon korán ébredt - gondolom az izgalomtól is, öltözés, gyors reggeli után már indultunk is a buszra. Megható volt látni azt az összpontosítást, érdeklődést, amivel a a számára teljesen új környezethez viszonyult. Szorította a kezem, és látszott rajta, hogy nagyon igyekszik "jól" viselkedni. Megérkezett a busz, felszálltunk és Ő vehetett jegyet - nagyon tetszett neki, hogy a sofőr kedves volt és mosolyogva várta ki míg izzadt kis tenyeréből átadta neki a pénzt, és büszkén markolta a cserébe kapott jegyet.
Nagyon hálás vagyok a hét folyamán mindazon Kisalföld Volán és MÁV dolgozóknak akikkel találkoztunk, mert mindegyiknek volt egy-egy kedves szava, gesztusa Zsebi felé, ami még emlékezetesebbé tette a hetünket.
